Sopron.info.hu

Ismét találkoztak a nyugdíjas tűzoltók a soproni rendészeti központban A hivatásos szolgálat után is fontos a közösség -…

Ismét találkoztak a nyugdíjas tűzoltók a soproni rendészeti központban A hivatásos szolgálat után is fontos a közösség – ezt bizonyította az idei nyugdíjas tűzoltó-találkozó is, melyet a Rendészeti Integrált Központban szerveztek. Molnár Sándor kirendeltségvezető elmondta: minden évben szeretettel hívják vissza azokat a kollégákat, akik már nyugállományba vonultak. A találkozó célja nemcsak az, hogy tájékoztassák őket a szervezet jelenlegi működéséről, hanem hogy közösen emlékezzenek a múltra, elhunyt társaikra, és megerősítsék az összetartozást. A programban bejárás, visszaemlékezés és ünneplés is szerepelt: a jelenlévők megtekinthették az ország első integrált rendészeti központját, majd egy rövid tájékoztató és megemlékezés után közösen vacsoráztak. Dr. Barcza Attila országgyűlési képviselő is részt vett az eseményen. Mint fogalmazott: „A tűzoltás, a katasztrófavédelem olyan hivatás, amely megbecsülést és dicséretet érdemel. Ezek az emberek évtizedeken át az életük kockáztatásával védték környezetünket és embertársaik biztonságát. Sopron méltán lehet büszke arra, hogy itt működik az ország első integrált rendészeti központja, ez is jelzi városunk elkötelezettségét a katasztrófavédelmi szervek munkája iránt.” A résztvevők közül többen most jártak először az új létesítményben, ahol nagy érdeklődéssel tekintették meg az elmúlt évek fejlesztéseit. A közös visszaemlékezés és az egymás iránti tisztelet meghatározó elemei voltak az eseménynek, amely méltó módon ápolja a tűzoltói közösség hagyományait.


megtekintés a Facebook-on


Közérdekű közlemény❗️ 2025. május 4-én, vasárnap, 33. alkalommal kerül megrendezésre a „Fertő ta...

további részletek

A természet nem kímélte a fesztivált, a rossz idő sem riasztotta el a több ezer bulizót 🎉👨‍🎤🥳

további részletek

P!NK-rajongók, figyelem! 🔥 Az amerikai dalszerző-énekesnő legnagyobb slágereit egy soproni tribu...

további részletek

🚶‍♀️Egészségmegőrzés, kikapcsolódás, jó társaság- ezért szeretnek túrázni a szépkorúak Sopronban 🌳

további részletek