Elstartolt a Királyi Sopron vetélkedő döntője Szombaton tartják a Királyi Sopron történelmi vetélkedő döntőjét. Az utols…
Elstartolt a Királyi Sopron vetélkedő döntője Szombaton tartják a Királyi Sopron történelmi vetélkedő döntőjét. Az utolsó fordulóba jutott csapatok diákjai az Evangélikus Gyülekezeti Ház előtt kaptak tájékoztatást a verseny menetéről. A verseny főszervezője, Kádár Tibor történelemszakos tanár ismertette a vetélkedő részleteit: „Korábban is szerveztem a saját iskolámban ilyen helytörténeti versenyeket. Nagyon fontosnak találom a helytörténet megszerettetését a fiatalokkal és Taschner Tamás, a Soproni Városszépítő Egyesület új elnöke megkért engem, hogy egy hasonló versenyt szervezzek, ami az egész város fiatalságát megmozgatja, és én ezt örömmel vállaltam. A döntőben 11-től 18 éves korosztály méreti meg a tudását, összesen 10 csapat jutott be három online forduló után. Tíz állomást kell felkeresniük ezeknek a csapatoknak, ahol a 17. századi Sopron történelmével kapcsolatos feladatok várnak rájuk, amely a királyi koronázások időszakát öleli fel. A feladatok kevésbé a lexikális tudást, sokkal inkább az ügyességet és kreatívitiást mérik. Ezen felül arról is számot tudnak adni, hogyan tájékozódnak a városban, hiszen a térkép alapján teljesen saját magunknak kell az egyes állomásokat felkeresni. A diákok teljesítményét szakmai zsűri fogja elbírálni. A zsűri tagjai között van Taschner Tamás, a Soproni Városszépítő Egyesület elnöke, dr. Fiziker Róbert, a Soproni Levéltár igazgatója és dr. Pálffy Géza történész, az MTA levelező tagja is, aki Budapestről érkezett és neki köszönhetjük többek között a Szent Korona Sopronban című kötetet is. A gyülekező alatt a Crazy Daisy Jug Band zenekar alapozta meg a jó hangulatot. Fotók: Lendvai Bence
- A város izgalmasabb arcát mutatja majd, mint valaha 🥳🎉👨🎤
- 🎉 80 helyszínen 300 program, a The Prodigy és a legnagyobb arénasztárok a SopronFesten A SopronFesten 2026. július 2. é…
- 🍷 Városunk legnagyobb ingyenes szabadtéri rendezvénye, a Soproni Borünnep május 22. és 24. között rengeteg élménnyel, k…
- Elindult a SopronFest sajtótájékoztatója a Kultúrpresszó előtt, ahol fesztivál programjairól tájékoztatnak. Részletekkel…
- 🎶 A hét mottója: Hajrá fiatalok! 🎶 – Má Nagy büszkeség a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar számára, hogy a sopr…
- kesfet#macaristan#sopron#viyana🇦🇹
- #fullyhealed #reddragon #dragontattoo #sopron #flow
- Kein Stress kein geld 🤣 #österreich🇦🇹 #sopron #fy #nekedbe
- #softpowder #sopron #szemöldöktetoválás #sminktetoválás #pmu
- Hamarosan indulunk, ajánló ebből a csodás környezetből. ✨️💟 Váltsd meg jegyed mielőbb a Varázslatok évadára, link a bioban! #sopron #színház #fy #csodahelyekmagyarorszagon #nekedbeszeretnémlátni
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- LIGETI ZSÁLYA: A szárazságtűrő kedvenc, amit a méhek is imádnak
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
