Sopron.info.hu

Fejlesztések indulnak térségünk iskoláiban

  2018 jan 30 / #Cikkmix

Jelentős, összesen közel 340 millió forint értékű iskolafejlesztés valósulhat meg a Soproni Tankerülethez tartozó Sopronhorpácson, Fertődön és Fertőszéplakon.

Talabér Jenő, Sopronhorpács polgármestere a bejelentés sajtótájékoztatóján örömét fejezte ki, hogy – többek között – Sopronhorpács általános iskolája is teljesen megújulhat, amely újabb jelentős lépés a település életében.

A sajtótájékoztatón jelen volt Marek János, a Soproni Tankerületi Központ igazgatója valamint Barcza Attila, Sopron Megyei Jogú Város tanácsnoka is.

Érdeklődésünkre Barcza Attila elmondta, hogy folyamatosak a fejlesztések az oktatási intézményekben, amelynek jó példája, hogy Sopron mellett a közeli településeken a kormány támogatásának köszönhetően megújulhatnak az oktatási intézmények.  A kormány kiemelt célja – tette hozzá – az oktatási intézmények fejlesztése, az oktatási-nevelési körülmények javítása, amelyek közül most az említett három településen újulhatnak meg az iskolafejlesztések.

A Sopronhorpácsi Általános Iskolában felújítják a tantermeket, folyosókat, közlekedőket, mellékhelyiségeket, közösségi tereket, valamint megújul a sportudvar és a tornaszoba. Energetikai korszerűsítést végeznek, felújítják a tetőt, és fejlesztést-oktatást segítő eszközöket vásárolnak. A fejlesztés értéke 149 millió forint.

A fertődi Babos József Térségi Általános Iskolában felújítják a termeket és a folyosókat, nyílászárókat és padlóburkolatot cserélnek. Korszerűsítik az intézmény világítását, cserélik az elavult bútorokat. Felújítják a tornatermet és a sportudvart, kialakítják a nyelvi labort és fejlesztik a kémia előadót. Vizesblokkot fejlesztenek mozgáskorlátozott helyiség kialakításával, javítják a tetőt, valamint energetikai korszerűsítést végeznek. A beruházás 149 millió forintból valósulhat meg.

A fertőszéplaki Széchenyi Ferenc Általános Iskolában javítják a tetőszerkezetet és fejlesztik a fűtési rendszert. Kialakítják a nyelvi labort, valamint szabadtéri sporteszközöket vásárolnak. A fejlesztés összértéke 39 millió forint.

Magyarországon 2010 óta folyamatosan nő az oktatásra fordított összeg, mindez pedig azt jelenti, hazánk költi a legtöbb pénzt oktatásra Közép-Európában. A kormány által elindított új iskolafejlesztési programban 81,2 milliárd forintból közel 400 település 527 intézménye újul meg. Ilyen nagy volumenű iskolafejlesztési program az elmúlt 30 évben nem volt. – tudtuk meg a háttérinformációt.