A felnőttek, főleg a férfiak ‘nyuszizgatják’ kedvesüket. A gyerekeknél Húsvétkor természetesen a húsvéti nyuszi a legnagyobb, várva – várt sláger. Manapság már ennek a szegény állatnak is millió ajándékról kell gondoskodnia. Jobb helyen, a tradíció játszik nagyobb szerepet, nem pedig a csilli – villi műanyag ajándékok.
Napi szinten találkozom gyerekekkel, akik közül egy sem tudta megmondani, hogy ki ez és mit is akar ez a nyúl? Kis utánajárásomnak eredménye a következő: A nyúl Aphrodité, a szerelem Istennője és a germán Holda, a Föld Istennőjének állata.
A nyúl nem csak Isteni hírvivő, hanem, mint a tojás, az élet és a termékenység szimbóluma. A tavasz kezdetével új életek, sok kis nyulam bulamok jönnek a világra, ami földi ajándék. Régen innen tudták az emberek, hogy vége a télnek. A bizánciak Krisztust a nyúllal szimbolizálták. a XVI. századig a húsvéti tojásokat különböző állatfajok hozták: róka, gólya, kakas, kakukk.
A nyulak sokszor a falvak kertjeiben, emberekhez közel kerestek eledelt a hosszú tél után. Családi szokássá vált, hogy a gyerekekkel vadásztak a nyuszikra, úgy, hogy közben hímes tojásokat rejtettek el a kertben. Mivel a tyúkok nem tudtak tarka tojásokat tojni, a felnőttek ezt a nyuszira kenték.
Így köthető össze a nyúl és a tojci, amiket manapság talicskájában fuvarozgat kerttől – kertig.
Van olyan variáció is, hogy a pékek félresikerült báránya inkább nyúlra hasonlított, de az a verzió is elfogadható, hogy az első tavaszi Holdfogyatkozást követő vasárnap van Húsvét és a nyúl Holdállat.
Érdekes dolgok ezek, na meg a locsolás is, ami egyben jó móka és kereseti lehetőség egy napra az évben. Kimondottan férfi program! Mi meg örüljünk, ha megússzuk szárazon, illatoktól bódultan.
- 🪖 A Soproni SZC Vas-és Villamosipari Technikum tanulói a Honvéd Kadét Program keretében tettek élményekkel teli làtogat…
- 🎸 Ki ne ismerné azt a bizonyos, nagybetűs DELTA ÉLETÉRZÉST? 😎 Aki már átélte, tudja miről beszélünk. 🌞 Aki még nem, a…
- ❓Milyen gyepápolási munkák várnak ránk áprilisban? A tökéletes pázsitot áprilisban alapozhatjuk meg, ilyenkor időszerűek…
- A legkisebbektől a legidősebbekig mindenki találhatott magának felfedeznivalót 🌳👨👩👧👦
- 🍷 Bejelentették a Soproni Borünnep első fellépőjét! Pénteken kora este két olyan előadóművész érkezik a Soproni Borünne…
- ▶️ Megkezdődött a Csengery utca felújítása! #Sopron
- #sopron #neurorehab #nemallokmegacelig
- 🤝🏻Bekeretezett emlékképpel köszönte meg egy férfi két hős rendőrnek, hogy megmentették az életét Sopronban🚔Egy darázscsípés miatt allergiás sokkot kapott a férfi, a kutyája a kocsiban rekedt és kapálózás közben kapcsolgatta a fényszórót😮Ezt vette észre két rendőr, akik beadták az ellenszert a férfinek‼️Azóta egyre népszerűbb az állat, már az eledelét is finanszírozza egy országos hálózat…👀 #foryou #fyp #nekedbelegyen #hungary #news
- #kajla #hőskutya #sopron #kutya #tenyek
- 🎥FC Sopron – Ikona Beton Zsámbék⚽️ ❤️🤍Hajrá FC Sopron!🤍❤️ #fyp #fcsopron #sopron #nb3 #footballtiktok
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- MIYAWAKI mini erdő: Ültess saját, önfenntartó erdőt a kertedbe! 🌳✨
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
