Sopron.info.hu

Fotográfia Napja 2006.

  2006 aug 28 / #kultúra

A Magyar Fotográfusok Szövetsége (MAFOSZ) minden évben megrendezi a Magyar Fotográfia Napját. Városunkban két fotóművészettel foglakozó csapat is dolgozik, akik tevékenyen részt vettek a soproni rendezvények lebonyolításában.

A 100 éves múltra visszatekintő Soproni Fotóklub a Fő téren állította fel fényképezőgépeit és képeit. A fényképek minden évben esőálló nejlonborítást kapnak, amire az idén szükség i volt az eső ellen. A borítóknak egy hátránya van. Rontják a képek élvezhetőségét. Igaz, ekkora mennyiségű képet nincs az az egyesület (vagy legalábbis Sopronban nincs), aki bekeretezve ki tudna állítani. A kevés néha több lehet.

A város másik fotóművészeti csapata, A Soproni Fotóművészeti Kör (sfk.pgw.hu), “csak” 5 éves múltra tekint vissza, de a tagok nem most vettek először fényképezőgépet a kezükbe. Ők a maguk szerény keretei között fejenként egy-egy képet állítottak ki. Igaz, ezen képek egyike sem volt kisebb az 1m x 1,5 m méretnél és a Rondellán lógtak. Töb hónapos tervezés és szervezés után ők az Agusztusi Rondella Tárlat (ART) néven emlékeztek meg a régidők és a jelenkor fotográfusaira. A tiszvirág életű kiállítást Horváth Endre a Kör vezetője nyitotta meg, bemutatva az alkotókat és műveiket. A délutáni eső előtt sikeresen begyűjtötték a kiállított képeket, amelyek a Soproni Ipari Park Inkubátor házában kerülnek állandó kiállításra.

6184 / 1552 látogató

kapcsolódó cikkek


%d blogger ezt szereti: