A soproni Fő téren álló bencés templom és a hozzá kapcsolódó kolostor eddig nem látogatható értékei, az ősszentély, a sekrestye, a kerengő és a káptalanterem is feltárulnak a látogatók előtt a rövidesen kezdődő rekonstrukció nyomán – mondta Hortobágyi Cirill pannonhalmi bencés perjel a vasárnapi projektnyitón.
A gótika és a barokk jegyeit viselő műemlék építészeti és történelmi értékeit a felújítást követően interaktív állandó kiállításon mutatják be. A beruházással a műemlékegyüttes turisztikai vonzerejét kívánják növelni – foglalta össze a projekt célját a perjel. A projektismertetőt a templom búcsújára, a Nagyboldogasszony-napi ünnepi megemlékezésre időzítették.
Horváth László templomigazgató közölte: az építészeti örökség megóvásához, az épületegyüttes értékeihez méltó környezet visszaállításához 164,6 millió forint támogatást nyertek a Nyugat-Dunántúli Operatív Program keretében. A támogatás a teljes beruházás közel 83 százalékát fedi le, a fennmaradó részt a tulajdonos Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság teszi hozzá. Ebből a forrásból állítják helyre Sopron legkorábbi ismert miséző helyét, megnyitják a káptalanterem kerengőre néző gótikus ablakait, újranyitják a Kapisztrán Szent János gótikus szószék feljáratát, és múzeumi üzletet is létesítenek.
A rekonstrukciót követően állandó kiállításon ismertetik a templom és a kolostor történetét az érdeklődőkkel. A műemlékvédelem oltalma alatt álló környezetben korszerű, interaktív bemutatási módszereket alkalmaznak. A szakrális épülethez kapcsolódó kolostor kerengőjében részben a ferences, részben a bencés múlt főbb történéseit tárják a látogatók elé, mivel a templomban négy évszázadon keresztül a ferencesek, majd 1802 óta a bencések szolgálnak.
A templomhajó alatt épülő kiállítótérben helyezik majd el a régészeti feltárás során előkerült, évszázados tárgyi emlékeket. Gabrieli Gabriella soproni régész elmondta: az egyik legkülönlegesebb lelet egy 16. századi női viselet, amely aranyszállal átszőtt kelméből készült. Ehhez hasonló tárgyi emlék a szakma ismeretei szerint mindössze kettő van Magyarországon. Az állógalléros, duplaujjú viselet vizsgálatát a Magyar Nemzeti Múzeumban textiles restaurátorok végzik.
A bencés Kecske-templomot – amely elnevezésében a 14. századi építtető, Kecskés-családról emlékezik meg – gótikus stílusban építették, a későbbiekben részben barokk stílusban átalakították. A falak történelmi eseményeknek is helyet adtak: ott koronázták királlyá 1625-ben III. Ferdinándot.
A beruházással a tervek szerint jövő őszre készülnek el.
mult-kor.hu
- Nagyon komoly meccs áll előttünk – értékelések az elődöntő második mérkőzése után
- Híradó – 2026.04.22. – Szerda – Sopron TV
- A hét témája – Királyi Sopron Helytörténeti Vetélkedő – vendégek: Kádár Tibor, Berki László
- Érdekességek a soproni Várhelyről❗️#várhely #sopron #sopronmedia #kilátó
- Mozaik – Kis Könyves Éj – vendég: Molnár Tímea
- Nem maradt el a dráma ezúttal sem 😱😮💨
- Valóságos roham indult az ingatlanokért 😱🏠
- 🔥 Micsoda meccs volt! 1-1! Szombaton Miskolcon eldől, hogy bejut-e a döntőbe a Sopron Basket🏀 Forrás: Sopron Basket
- Győr és Szombathely indulási ponttal, egészen Sopronig szállítják a fesztiválozókat 🎉🚌
- Hajszálon múlott a tragédia 😱🚁
- A legjobbak is hibáznak☝🏻 Nagy kaland…🤷🏼♂️ #nostressdriveautosiskola #Sopron #tanulóvezető #fyou @asap.ricsyy
- @magyarpeterofficial – the MAN #tisza #magyarpeter #aradatisza #sopron #core
- Csak beülsz egy előadásra… és Olaszországban találod magad 🇮🇹✨ Anconai szerelmesek a Soproni Petőfi Színházban! Jegyvásárláshoz link a bioban! #színház #sopron #magyartiktok #theatretok #nekedbeszeretnémlátni
- tanulok vlogolni #cinematic #fy #sopron #lame #vlog
- Házigazdánk, @kristofkovacs___ felfedezte a SopronFest fő zenei helyszínét a Lőverekben! Itt láthatod majd a The Prodigy-t, Azahriah-t, Dzsúdlót, a Kruder & Dorfmeistert, a Halott Pénzt, Beton.Hofit, Pogány Indulót, a Carson Comát, és még sok sok kedvencedet! Itt tali július 2-3-4-én! Program és jegyek itt 👉 https://sopronfest.hu/ #sopronfest #mindenüttjódelegjobbsopron #sopron
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- MACSKAHERE szaporítás: Így lesznek gyönyörű növényeid INGYEN!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
