Óriási mérkőzés volt az első hazai bajnoki, fiaink hosszabbításban fektették kétvállra a neves Albacomp csapatát. A fordulatos, izgalmas, remek találkozón csapatkapitányunk, David Brooks igazi vezér volt, Molnár András válogatott játékoshoz méltó teljesítményt nyújtott, Gombás Gábor pedig bedobta a nyerő triplát
A három kosaras beszélt a fehárváriak elleni drámai mérkőzésről.
A vezér
– Remek érzés volt játszani, hamar felvettük a ritmust, jól pörgött a csapat – fejtegette David Brooks, aki a vezérszerepről a következőket mondta: – Szolnokon nem volt vezéregyéniség, s erről beszélgettünk is, mind az edzővel, mind a csapattársakkal. Nyilván, mint csapatkapitánynak meg kellett próbálnom valahogy vezetni a fiúkat, s ez úgy érzem időnként sikerült is.
Ezzel együtt mindenki hozzátette a magáét a sikerhez, remek csapatmunka volt. Ez az új csapat szerintem ezzel a győzelemmel maga mellé állította a közönséget, és azáltal, hogy egy jó ellenfelet sikerült jó mérkőzésen legyőzni, úgy érzem, ez a siker önbizalmat kell hogy adjon a folytatásra.
Nyerőember – négy hibával
Molnár András ugyan hamar összeszedte a személyi hibáit, de 16 pontjával főszerepet így is vállalt a győzelemben:
– Ha a színvonal nem is volt mindig magas, voltak látványos kosarak, szép megoldások, és azt gondolom, a közönség számára is nagyo élvezetes, izgalmas volt a meccs. Már a 15. percben négy hibám volt, bizony amikor a második félidő elején visszamentem, nem nagyon találtam a helyem. Szerencsére úrrátudtunk lenni a nehézségeken.
Nagyon boldogok voltunk, hogy sikerült, meg is ünnepeltük. Az pedig külön öröm volt a számomra, hogy Gombás Gabi dobta be a nyerő hármast. A tripláját megelőző akciónál hozzám passzolt, s én kihagytam a dobást, ezután mondtam neki, hogy legközelebb dobja el bátran. Eldobta, bedobta, s így egy picit a magaménak is tekintem ezt a kosarat, de hát a fő, hogy volt vér a…szóval, hogy nem remegett meg a keze. Igazi csapatjátékkal szép sikert értünk el, remek volta hangulat, a szurkolók is nagyok voltak, sokat segítettek
„Gomba” nagy dobása
Gombás Gábor az újonc az A-csoportban, az első élvonalbeli hazai fellépésén „nagyot dobott” :
olyan negyen másodperc lehetett hátra, amikor Donta Richardson passzolta nekem a labdát. Helyzet volt, nem sokat gondolkodtam, hogy eldobjam-e. Jobban kiemeltem a dobást,mint ahogy szoktam, mert ugrott felém egy védő, de éreztem, hogy bemegy, egy klasszikus „szotty” volt.
Arra, milyen hatása volt ennek a dobásnak, így emlékezett „Gomba”: Elég nagy hangzavar lett a kosár után,ha jól láttam, nem sokan maradtak ülve a csarnokban.
És hogy ez a kosár mit jelentett a soproni születésű fiatalember: „Tavaly a SMAFC-cal bajnok lettem az NB I B-ben, az óriási élmény volt. Ha azonban egyetlen megmozdulást, momentumot kell kiragadni, akkor ez a dobás ott van a topon…
Ja, és David Brooks már pontosan tudja, mit is jelent az a szó:Gomba. Mondta is: mushroom
sakc.hu
- Nagyon komoly meccs áll előttünk – értékelések az elődöntő második mérkőzése után
- Híradó – 2026.04.22. – Szerda – Sopron TV
- A hét témája – Királyi Sopron Helytörténeti Vetélkedő – vendégek: Kádár Tibor, Berki László
- Érdekességek a soproni Várhelyről❗️#várhely #sopron #sopronmedia #kilátó
- Mozaik – Kis Könyves Éj – vendég: Molnár Tímea
- Nem maradt el a dráma ezúttal sem 😱😮💨
- Valóságos roham indult az ingatlanokért 😱🏠
- 🔥 Micsoda meccs volt! 1-1! Szombaton Miskolcon eldől, hogy bejut-e a döntőbe a Sopron Basket🏀 Forrás: Sopron Basket
- Győr és Szombathely indulási ponttal, egészen Sopronig szállítják a fesztiválozókat 🎉🚌
- Hajszálon múlott a tragédia 😱🚁
- A legjobbak is hibáznak☝🏻 Nagy kaland…🤷🏼♂️ #nostressdriveautosiskola #Sopron #tanulóvezető #fyou @asap.ricsyy
- @magyarpeterofficial – the MAN #tisza #magyarpeter #aradatisza #sopron #core
- Csak beülsz egy előadásra… és Olaszországban találod magad 🇮🇹✨ Anconai szerelmesek a Soproni Petőfi Színházban! Jegyvásárláshoz link a bioban! #színház #sopron #magyartiktok #theatretok #nekedbeszeretnémlátni
- tanulok vlogolni #cinematic #fy #sopron #lame #vlog
- Házigazdánk, @kristofkovacs___ felfedezte a SopronFest fő zenei helyszínét a Lőverekben! Itt láthatod majd a The Prodigy-t, Azahriah-t, Dzsúdlót, a Kruder & Dorfmeistert, a Halott Pénzt, Beton.Hofit, Pogány Indulót, a Carson Comát, és még sok sok kedvencedet! Itt tali július 2-3-4-én! Program és jegyek itt 👉 https://sopronfest.hu/ #sopronfest #mindenüttjódelegjobbsopron #sopron
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- MACSKAHERE szaporítás: Így lesznek gyönyörű növényeid INGYEN!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
