Sopron.info.hu

Harmincöt percig a SMAFC-os lányok voltak jobbak

  2009 márc 15 / #sport

A Krasznai Ferenc-sportcsarnokban szép számmal gyülekeztek a nézők március 12-én kora este. A mérkőzés kezdetén már több mint négyszázan figyelték a két soproni női kosárlabdacsapat – a SMAFC-NYME és az MKB Euroleasing II. – összecsapását. A rendkívül izgalmas meccsen hosszú időn át a kék-fehérek játszottak jobban, az első, a második és a harmadik negyedben vezettek is, ennek ellenére végül 77 : 67-re a zöld-sárgák győztek .
Az egyetemisták kezdtek jobban, pontosabban szőtték támadásaikat, és védekezésben is jól segítettek be egymásnak, így a 7. percben tízpontos hazai előnyt (16:6) mutatott az eredményjelző tábla. A negyedből hátralévő három percben aztán a zöld-sárgák két centere, Horváth és Németh “villogott”, és 3:9-et produkálva felzárkóztak a vendégek.

A második negyed elejére is átmentette formáját a vendégcsapat így a 15. percben már náluk volt az előny. Ekkor hazai oldalról Farkas Petra percei következtek, és hogy csak minimális előnnyel fordultak a felek, az elsősorban a másik oldalon Horváth Lillának volt köszönhető.

A második félidő elején felváltva vezettek a csapatok, míg a negyed végére öt ponttal „megléptek” a SMAFC-osok. A 35. percben, 61:60-nál szakadt meg a kék-fehérek lendülete. Horváth Miri után István Linda, majd Dávid Viktória is kipontozódott. Ugyan a pályán lévők heroikusan küzdöttek, de egyre több hibát vétettek. Szenzációs labdaszerzések után, kihagyott ajtó-ablak ziccerek következtek, míg a zöld-sárgáknál Tajkov Niki „feltámadt”. Ő most már nem hibázott hasonló szituációkban, és társa is akadt Sipos Boglárka személyében.

Harmincöt percig nagyon jól, és eredményesen játszottak a SMAFC-NYME női kosárlabdacsapatának tagjai . A mérkőzés végén azonban kiütközött a két együttes közötti edzettségi különbség. Míg a vendégek továbbra is hozták a mérkőzésen megszokott formájukat, addig a hazaiak ebben az időszakban sokkal több hibát vétettek, mind támadásban, mind védekezésben. Szégyenkezésre nincs ok, méltán tapsolta meg mindkét együttest a “nagyérdemű”, hiszen változatos, izgalmas mérkőzést vívtak a csapatok.

SMAFC-NYME-MKB-Euroleasing Sopron II. 67:77 (19:15, 16:19, 19:15, 13:28)
SMAFC: Dávid V. 10, Tóth A. 2, Farkas P. 20, Katona L., István L. 9/3. Cs.: Fejes K. 14/3, Kerékgyártó D. 4, Horváth M. 4, Kisréti V. 2, Klemencsics N. 2, Zottl V.,
MKB II: Sipos M. 8, Tajkov N. 9, Ilosfai M. 8, Németh A. 19, Horváth L. 25. Cs.: Sipos B. 6, Magyar B. 2, Zachár B., Tóth N.