Nem úsztam meg a hétvégét, egy soproni mulatóban kötöttem ki szombat éjjel kedves társaságommal! Az utolsó látogatásom eme helyen idestova három éve volt. Az az este a ‘magyar blokk’-ig tartott.
Persze vannak lötyögős, régi és új nóták, de mi inkább megkíméltük dobhártyánk és társait a nosztalgiától és mai hazai slágerektől. Most viszont nem volt kibúvó. Az este egy étteremben kezdődött, ahol bőven volt hely. Ez annyiban volt jó, hogy nem volt füst illetve olajszag.
Az adagok nagyok voltak és szerencsére finomak. Még Gábriel étterem néven futott a hely amikor utoljára itt étkeztem. (az sem mostanában volt) A kiadós vacsi után egy caféba mentünk.
Az első gin amit rendeltem tej színű volt. A felszolgáló bevallotta, hogy tejszín volt a kimérő pohárban amit nem öblített ki, így szó nélkül hozott egy kupica tiszta szeszt.
A hamutálakat egyszer sem ürítették ki, pedig jócskán gyűlt az elszívott dohányáru maradéka a hamutálban. A 100% lime dzsúz volt a csúcs, ami helyett lime szirupot szolgáltak fel. Ezt koktélok készítéséhez használják.
Az amúgy nagyon kedves kiszolgáló, a nem szirpnak kért folyadék decijét(!) 500 azaz ötszáz forintra számlázta. A taxi a város egyik éjszakai szórakozó helyére vitt, ahol akkora tömeg volt, hogy be se engedtek. Ez csak annyiban volt nyugtató számomra, hogy az ajtónál álló munkatársak ügyeltek a szórakozó emberek biztonságára illetve nem kellett nyomorognom a tömegben.
Így kötöttünk ki a ‘buli negyed’ másik diszkójában, ahol pár százan már javában énekeltek és táncoltak fent is, lent is. Ismerősök úgyszintén hely szűke végett koptatták eme tánc parkettet.
Én meg beszélgettem, nézelődtem, majd cigifüsttől bűzlő hajjal a mínusz 12 fokban, jókedvűen gyors haza sprinteltem.
- Egy ember meghalt, többen megsérültek 📢❗🚨
- Virágba borultak a japán díszcseresznyefák a Fő téren.🌸 Videó: Riba Szabolcs
- Ettől a történettől elolvad a szíve 🫶🥹
- A kitakarás nélküli fotóhoz link a cikkben 📸
- Csendes főhajtással emlékeztek meg a holokauszt magyarországi áldozatairól Sopronban Az Országgyűlés 2000-ben meghozott…
- ❤️🤍💚😍 #sopron #tisza #Magyarország #szabadság #nekedbe @TISZA Párt @TiszaSzív❤️🤍💚 @magyarpeterofficial
- ##sopron #dance #fy #garden
- Nálunk a pihenés mellett a jókedv is garantált.😂 #dotilahs #lashstylist #nekedbelegyen #fypp #sopron
- @Emlékek Éjszakája Április 18-án Emlékek Éjszakája Fesztivál – Tavaszi kiadásban! 🥰💃 Helyszín: Sopron, Lővér Kemping – partyaréna 🙌 Óriási buli a 90-es és 2000-es évek legendás zenéivel, előadóival!🎉 🎤 L.L.JUNIOR #liveact 🎧 Peat Jr. 🎧 Newl #classic 🎧 Házigazda: Dj Kondor Hidd el, jobban jársz, ha átéled ezt az éjszakát, mint hogy elmesélje valaki 😉 🎟Kedvezményes elővételes jegyek online: https://oneticket.hu/events/emlekek-ejszakaja-sopron-lover-kemping-apr-18 🎟Jegyek a helyszínen is vásárolhatóak. Vásárolj #VIP jegyet🎟az eseményre elővételben és szórakozz a a színpad mellett közvetlenül kialakított VIP szektorban, ahol nemcsak nyugodtabb körülmények között bulizhatsz, de az alá
- Havas út a Károly‑kilátóhoz – Sopron télen egészen más világ #TravelHungary #Sopron #Lővérek #KárolyKilátó #Utazás
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- HOLTFÁK a kertben: Ezzel az egyszerű trükkel életre kel a földed!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
