Magyarok itthon és Ausztriában – Ráspi Étterem
Október végi házassági évfordulónkon hosszú hétvégével leptük meg magunkat. Egyik kedvenc városunkba, Sopronba indultunk, ahol kitűnő barátomat, Rákóczi Attila mester kollégámat, a Hotel Rosengarten Éttermi igazgatóját látogattuk meg.
Nagyon kellemes fogadtatásban részesültünk háromnapos ott-tartózkodásunk alatt. Még amikor Ruszton dolgoztam konyhafőnökként, sokat hallottam a Ráspi Étteremről, és utazásunk elsődleges célpontja a Horváth Józsefről elhíresült étterem volt Fertőrákoson. Előzetesen asztalt foglaltunk, nehogy a várakozók listájára kerüljünk. Megérkezésünkkor egy asztalnál ült egy fiatal pár, akikkel a tulajdonos beszélgetett.
Az első benyomás az étteremről rögtön kivívta elismerésemet. A csodálatos, kézi faragású bútorok igazi meleg, barátságos hangulatot árasztottak. Sokat hallottam szakmabeli barátaimtól a helyi specialitásokról (házi készítésű gyümölcsszörpökről, a szarvasgombás ételekről és a saját borokról), amelyeket természetesen szerettünk volna megkóstolni.
Az étlap kézhez vételekor kicsit szerénynek találtam a kínálatot, de végül is ami azon szerepelt, az minden igényt kielégítőnek tűnt. A feleségem választása: Májvariáció kacsából, libából vargányával, Vargánya krémleves, Mézes kacsamell sült almával és kemencés burgonyával.
Kislányunk Vargánya krémlevest rendelt, majd Rántott csirkemell filét. Jómagam pedig Borjúmirigyet vargányával, Mézes kacsamellet sült almával és kemencés burgonyával, és a ház aktuális desszertjét, a tökös-diós rétest rendeltem, a hozzávaló borokkal.
Kezdésnek elegánsan tálalt gedecket kaptunk (kenyérre kenhető ízelítőket}.
Az előételek szép tálalásban érkeztek meg, az én borjúmirigyem kiváló volt. A májvariáció kicsit nehezen volt elérhető (szó szerint}, mivel óriási üvegkehelyben volt feltálalva, magasan tornyosult az asztalon. Egyébként ízletes volt.
A vargánya krémleves finom volt, amit a kacsáról már nem tudok egyértelműen kijelenteni.
Sajnos túl volt sütve és relatív kisadag formájában érkezett meg. A hozzá kínált köret sem a legjobb választás volt, az egy szem kemencés burgonya hozzám már el sem jutott. A kislányom rántott csirkemell filéje túlságosan hirtelen sült meg, több pírt kapott a kelleténél. A burgonyasaláta ízesítése sem volt sikeres, de végül is az ételt nem számolták fel.
Időközben még két asztaltársaság érkezett, talán ennek tudható, hogy az egyetlen felszolgáló hölgy nem tudott elegendő figyelemmel törődni minden vendéggel.
A tálcán a váltás evőeszközök nem a top-kategóriához méltók. A borajánlatot a menühöz is csak késve (kérésre) hozta a felszolgáló. A desszertem egyszerű, de ízletes volt, a tejszínhab akár el is maradhatott volna.
Szívesen beszélgettem volna a tulajdonossal, de sajnos erre nem nyílt lehetőségünk, viszont az elég sokáig távollévő felszolgálóhölgyre sokat kellett várni, hogy el tudjunk köszönni.
FERENCZI DEZSŐ
ROOSEVELT TÉRI HALÁSZCSÁRDA ÜZLETVEZETŐ, ÉTTERMI MESTER
- Egy ember meghalt, többen megsérültek 📢❗🚨
- Virágba borultak a japán díszcseresznyefák a Fő téren.🌸 Videó: Riba Szabolcs
- Ettől a történettől elolvad a szíve 🫶🥹
- A kitakarás nélküli fotóhoz link a cikkben 📸
- Csendes főhajtással emlékeztek meg a holokauszt magyarországi áldozatairól Sopronban Az Országgyűlés 2000-ben meghozott…
- ❤️🤍💚😍 #sopron #tisza #Magyarország #szabadság #nekedbe @TISZA Párt @TiszaSzív❤️🤍💚 @magyarpeterofficial
- ##sopron #dance #fy #garden
- Nálunk a pihenés mellett a jókedv is garantált.😂 #dotilahs #lashstylist #nekedbelegyen #fypp #sopron
- @Emlékek Éjszakája Április 18-án Emlékek Éjszakája Fesztivál – Tavaszi kiadásban! 🥰💃 Helyszín: Sopron, Lővér Kemping – partyaréna 🙌 Óriási buli a 90-es és 2000-es évek legendás zenéivel, előadóival!🎉 🎤 L.L.JUNIOR #liveact 🎧 Peat Jr. 🎧 Newl #classic 🎧 Házigazda: Dj Kondor Hidd el, jobban jársz, ha átéled ezt az éjszakát, mint hogy elmesélje valaki 😉 🎟Kedvezményes elővételes jegyek online: https://oneticket.hu/events/emlekek-ejszakaja-sopron-lover-kemping-apr-18 🎟Jegyek a helyszínen is vásárolhatóak. Vásárolj #VIP jegyet🎟az eseményre elővételben és szórakozz a a színpad mellett közvetlenül kialakított VIP szektorban, ahol nemcsak nyugodtabb körülmények között bulizhatsz, de az alá
- Havas út a Károly‑kilátóhoz – Sopron télen egészen más világ #TravelHungary #Sopron #Lővérek #KárolyKilátó #Utazás
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- HOLTFÁK a kertben: Ezzel az egyszerű trükkel életre kel a földed!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
