Sopron.info.hu

Helyi derbi: Soproni FAC 9400 SE. – SC. SOPRON 0-11 (0-4)

  2018 okt 27 / #hírek

Egészen október végéig kellett várni arra, hogy a Duna Takarék Megyei I. osztályban szereplő két soproni csapat egymás ellen lépjen pályára, amit egy kicsit beárnyékolt ugyan az esős idő, azonban így is szép számú közönség előtt, egy jó iramú mérkőzést láthattak a kilátogatók. 

fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu

Ha őszinték akarunk lenni, akkor már az első percekben nyilvánvalóvá vált a két csapat közötti különbség, hiszen a “vendég” SC. Sopron szinte azonnal uralta a pályát, majd a hetedik percben góllal is  jelezte, hogy a három pontért érkeztek a SFAC otthonába. A helyenként parázs párharcokkal tűzdelt első negyvenöt perc aztán négygólos vendég előnnyel zárult.

A mérkőzés második félideje szinte az elsőt idézte, hiszen ismét gyorsan betalált a SC. Sopron, és mondhatjuk ott folytatódott a meccs, ahol a félidő előtt abbamaradt. A Káposztás utcaik támadtak és uralták a mezőnyt, a SFAC játékosai pedig tisztes helytállással védekeztek és időnként próbáltak egy-egy kiugratással kontrázni, azonban ez inkább kevesebb mint több sikerrel járt. A folytatásban az SC. Sopron szép támadásokat vezetett, majd még hat góllal terhelte meg az Anger rétiek hálóját.

Összességében két sportszerűen játszó csapatot láthattak a nézők, ahol a végén egy dologban mind a két szurkolótábor egyetértett, mégpedig abban, hogy Sopronban maradt a három pont.

Soproni FAC 1900 SE. – SC. SOPRON   0 – 11   ( 0 -4 )

2018.10.27. Anger réti sporttelep

Gólszerzők:  Gere R. (7.p) , Kocsis Á. (13.p) , Tóth P. (15.p) , Honyák M. (24.p, 49.p) , Farkas D. ( 66.p)  Galambos D. (73.p, 85.p, 87.p) , Holzmann P. (81.p) , Kovács A. (90.p)

 

fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu

fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu

fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu

fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu

fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu

fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu

fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu

fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu

fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu

fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu

fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu

fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu

fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu

fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu

fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu


%d blogger ezt szereti: