Sopron.info.hu

Holttest a soproni geodéziai kutatóállomás tetején

Egy hónapokkal korábban eltűnt nő holttestét találták meg kedd délelőtt Sopronban a geodéziai kutatóállomás egyik épületének tetején.
A tetemet az egyik dolgozó fedezte fel miután erős szagot érzett a tetőről. A középkorú nőt a nála lévő személyes iratai alapján tudták beazonosítani a rendőrök.

„A soproni hölgy eltűnését még februárban jelentették be, azóta hiába kerestük, míg végül most a mérőállomás tetejéről került elő”

– mondta a Független Hírügynökségnek Kocsis Tünde, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A bűncselekmény gyanúját a nyomozók azonnal kizárták, a halál okát a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja.
index.hu


A cél a győzelem volt (MEFOB)

további részletek

Bloggerek napja – Blog Action Day

további részletek

Élete végéig börtönben marad

további részletek

Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára

további részletek