A krónikás gondban van. Nem is kicsiben. A csapat lejátszotta ugyanis első edzőmeccsét, de még „nincs neve a gyereknek” azaz a csapatnak…Maradjunk tehát egyelőre annál, ami a Krasznai-csarnok eredményjelzőjén szerepelt: Soproni KC
Az első edzőmeccset a faipari killítás és vásár egyik kísérő rendezvényeként játszotta csapatunk magyar magja, az NB I B bajnoka, de jövőre is a másodosztályban induló SMAFC-NYME ellen – telt ház, közel 400 néző előtt a Krasznai-csarnokban. Együttesünk tegnap érkező három idegenlégiósa a kispadról civilben figyelte a játékot, mérkőzés helyett szintfelmérő futás volt a programjuk.
Kezdetben fiainknak nem igazán ízlett az egyetemi csapat, az NB I B-ben eredményes, kellemetlen, agresszív harcmodora. Bausz „Kofi „és a csereként beállt Szlávik eredményes játékával jobbára a SMAFC vezetett. Nem éreztük a rimust, amikor pedig sikerült tiszta helyzeteket kialakítani, pontatlanul dobtunk az erőszakos, harcos, jó értelemben véve felspannolt NB I B-s bajnok ellen.
Csapatunk a csereként beállt Gombás Gábor villanásaival tapadt ellenfelére, „Gomba” igazán otthon érezhette, s érezte is magát, hiszen éveken ét szórta a kosarakat e falak között. Neki köszönhetően – no meg annak hogy sikerült pár eladott labdába belehajszolni az egyetemieket – feljöttünk, egyenlítettünk. Közben Halmai Tomi és Keresztes Rafi is 3-3 személyi hibával állt.
Ekkor villant meg először a SMAFC-nál a kissé ugyan szögletes mozásúnak tűnő, ám igen precíz csuklóval megáldott Bocsárdi nevű Székesfehérvárról igazolt bedobó, s zsinórban dobott öt pontjának köszönhetően a SMAFC zárta előnnyel a félidőt. A félidőt, amelyben a játékosok rengeteget csúszkáltak, a lecsapódó pára miatt időnként sérülésveszélyesnek tűnt a pálya.
A szünetben a SMAFC vezetői, az egyetem rektora és Abdai Géza Alpolgármeter Úr köszöntötte az egyetemi klub 40 éve Magyar Népköztársasági Kupát nyert csapatának játékosait. Szép gesztus a jubileumi siker megünneplése, ez úton is tisztelettel gratulálunk!
Szünet után ismét üldözőbe vettük az egyetemieket, de amikor sikerült egyenlíteni, akkor Balogh Gergő vezetésével – Szlávik triplájával alátámasztva – ismét produkált egy 7-0-t a SMAFC, megint futhattunk ha nem is a pénzünk, de ellenfelünk után.
Szerencsére Molnár Andris és Szabó Zsolti fokozatosan belelendültek a játékba, „Gomba” pedig újabb triplát vágott. Meszlényi Robi pályára küldte az igen fiatal Halász Tomit is, pár percig ő forgatta a csapatot – lámpalázas kezdés után belejött. Sok rutinosabb társával ellentétben biztos kézzel értékesítette büntetőit.
A záró szakasz elején Molnár és Szabó egy-egy triplájval megfordítottuk a meccset, de a szívós SMAFC nem adta fel, Szlávik és Balogh vezérletével utánunk eredt, s szorossá tette az állást. A végét azonban mi bírtuk jobban, s megnyertük az igazi idénynyitó találkozót, amely nagy küzdelmet, de elég alacsony színvonalú játékot hozott.
SMAFC-NYME – Soproni KC 63-71 (16-11, 15-18, 17-17, 15-25)
Krasznai-csarnok, 400 néző. V: Kiss K., Boros, Kovács Cs.
SMAFC: BAUSZ 7, Kováts V., BALOGH G. 11/3, Kovács B. 6, Csaplár-Nagy A. 4. Cs: SZLÁVIK T. 13/9, Vesztergom Z. 4, Karácsonyi Zs. 2, Bozsik, BOCSÁRDI 13/3, Benkovics. Edző: Vetési Imre
SKC: Pojbics 7/3, MOLNÁR A. 22/9, Halmai 2, SZABÓ ZS. 15/3, Keresztes 10- Cs: Horányi 3/3, GOMBÁS 10/6, Halász T. 2, Ugaros. Edző: Meszlényi Róbert.
Meszlényi Róbert: – Igaz első meccs volt, az tisztán látszott, hogy edzésen még nem nagyon volt mód öt-öt ellen játszani. Megjöttek a külföldiek, most kezdjük összerakni a csapatot.
sakc.hu
- Mindenki ezt találgatja: hol lesz A mi kis falunk új Pajkaszege? 🌄🏘️🌾
- Ma is tart még a Soproni Borünnep, 20 órakor a Hooligans zenél majd 🎤🎸🎶 Még több fotó a vasárnapi hangulatról itt 👉…
- Sopron szombat este – Soproni Borünnep! 🍷✨ Ma is jó programokkal várnak ránk!
- Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪
- A tünetek pokoli kínokat okozhatnak, de van tuti megoldás? Cikkünkből kiderül 👉 https://buff.ly/JjNbena
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- SZÁRAZSÁGTŰRŐ KERT: Így élik túl a növények a kánikulát öntözés nélkül!
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Mobilos jegyvásárlás a Volánbusz valamennyi járatán!
