illegal drums után
A szombati rákosi Kőfejtő buli kész siker volt a szervezők szerint. Már az elején ott voltunk, amikor is a parkolókban már jó pár autó állt. Nem a színház területén volt a táncos mulatság, hanem egy hátsó teremben, amiről nem is tudtam, hogy létezik. Az elektronikus zene már dübörgött, az emberek még csak lézengtek. Ezért vettük a sátorfánkat és kinéztünk a Fertő-tóra, ahol ihattam egy pina coladát. Koktélok ugyanis nem voltak a drum partin.
A csillagos ég megtekintése és egy jégkrém után, újra Fertőrákost vettük célba. Jóval több autó parkolt a kiválasztott helyén. Szép számmal táncoltak már az emberek, és úgy tűnt, hogy a hangulat is vidám. A kongás szorgalmasan dobolt a szerén. Fénytechnika is volt, vj-k is vetítettek és a zene is jó kis pattogós volt. Ittunk egy energia italt, bólogattuk a fejünket egy kicsit, mászkáltunk a Kőfejtő környékén.
Mindent egybe véve, kellemes este volt, de lehettek volna még többen is. A szervezők jövőre is tervezik a bulit, ahová mindenkit szeretettel várnak.
Zsuzsesz