Sopron.info.hu

Ismét Kastélykoncertek Eszterházán júliustól szeptemberig!

  2008 jún 10 / #kultúra

Ismét Kastélykoncertek Eszterházán júliustól szeptemberig!Jó muzsikáért már Mária Terézia is Eszterházára utazott… Igaz, az uralkodó leginkább operáért érkezett Bécsből Esterházy „Fényes“ Miklós herceg kastélyába. Számára a garancia, hogy tökéletes előadást lát, a karmester-zenei vezető Joseph Haydn volt. Most is – ahogy már évek óta – a bécsi klasszika első mestere áll a nyári Fertőd-eszterházai kastélykoncert-sorozat középpontjában, amit 2008-ban először szervez közösen a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága, illetve a Hungarofest Kht. frissen alakult KLASSZ Zenei Irodája – együttműködésben a Magyar Haydn Társasággal.

Immár harmadik éve hagyomány a nyári Kastélykoncertek Eszterháza programsorozata. Az idei 37 hangversenyen, július 4-től szeptember 14-ig is természetesen Haydn és persze kortársai állnak a középpontban. Magyarország egyik legszebb műemlékében a vonósnégyes feltalálójaként is emlegetett Haydn rengeteg műve felhangzik, elsősorban azok, amelyeket itt, Magyarországon komponált.

Azt összeszámolni is nagy feladat lenne, hány remekművet írt az Esterházy kastélyban Joseph Haydn. Egy biztos, a több hónapos, több részből – Budapesti Vonósok 14. Haydn Fesztiválja, Joseph Haydn összes Eszterházán írott szimfóniája, Párizs Eszterházán – A hat „Párizsi Szimfónia”, a Magyar Haydn Társaság 11. Fesztiválja, III. Haydn Vonósnégyes Fesztivál – álló nyári zenei ünnep keretében több tucatnyi kitűnő alkotását megismerheti a zeneszerető közönség, világhírű magyar előadóktól és külföldi sztárvendégektől – ráadásul ezen a zenetörténeti jelentőségű helyszínen, hazánk egyik legszebb műemlékében.

Egyértelmű, a 2008-as hangversenysorozat, egy évvel a komponista halálának bicentenáriuma előtt, nem csak egy szokásos emlékezés a mesterre, hanem nyitánya a 2009-es Haydn-évnek. Ekkor az Esterházy-kastélyban, valamint Budapesten, illetve az ország több pontján koncertek, kiállítások, s egyéb programok mutatják majd be a kifogyhatatlan Haydni életművet. A cél a komolyzene, Haydn kompozícióinak megszerettetése és megismertetése a szélesebb közönséggel, illetve annak kihangsúlyozása, hogy Joseph Haydn szorosan kötődik Magyarországhoz. Hiszen például egy olyan alsó-ausztriai faluba született ahol magyar nemzetiségűek is laktak, ráadásul mintegy harminc esztendőt töltött el „Pompakedvelő” Esterházy Miklós herceg kastélyában, mint udvari karmester és zeneszerző.

A 2009-es tervezett programok között helyet kapnak a már hagyománnyá vált fesztiválok, így az említett Kastélykoncertek, ugyanakkor mind Fertődön, mind az ország többi részén nagyobb volumenű projektek megvalósítását és koordinálását tervezi a Hungarofest Kht-n belül működő KLASSZ Zenei Iroda, mely részben szervezője a 2008-as koncertsorozatnak is. Július 4-től olyan kitűnő előadók lének majd fel a kastély legszebb teremiben, mint a Zemlinsky Quartet, az Artis Quartet, Steven Stubbs lant- és gitárművész, Simon Standage hegedűs, a Budapesti Vonósok, Jandó Jenő, Alexei Lubimov, a Festetics Vonósnégyes, az Orfeo Zenekar és a Purcell kórus.

Fedezze fel hát az egykori Eszterháza zenei gazdagságát: esténként adja át magát Joseph Haydn kifogyhatatlan életművének a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága, illetve a Hungarofest Kht. frissen alakult KLASSZ Zenei Irodája által először közösen szervezett hangversenymaratonon. S ahogy Mária Terézia tette, bizonyosan Ön is vissza-visszajár majd jó zenét hallgatni az Esterházy-kastélyba. Akár már jövőre, a Haydn Évben.

Kastélykoncertek Eszterháza 2008 – részletes program és jegyvásárlás:

http://www.klassz.org/02a-eszterhaza.html