Jó étvágyat, jó egészséget …

…de legfőképpen tudatos táplálkozást
Lassan vége lesz az ősznek, jön a tél, egyre hidegebb idők járnak, egyre kevesebb vitamint, nyomelemet tudunk szervezetünkbe juttatni, valamint a rövidebb, fényszegényebb nappalok negatívan befolyásolhatják közérzetünket, kedélyállapotunkat, s közvetett módon a szerveink működését is.


Különösebb ok nélkül rossz a közérzetünk, kedélybetegek vagyunk, nehezünkre esik reggel fölkelni, kimenni a szeles, vagy ködös nyirkos időbe. A szürke téli hétköznapok monotóniájára azonban van ellenszer!
Egy kis odafigyeléssel csökkenthetők a szervezetünket terhelő, évszakhoz kötődő kellemetlenségek. A kiegyensúlyozott táplálkozás, a helyes életvitel, a megfelelő mennyiségű és intenzitású testmozgás nemcsak nyáron, hanem a hidegebb hónapokban is megvalósítható!
Sokan úgy gondolják, hogy télen a hidegben többet kell ennünk, s gyakran a nehezebb, zsírosabb, laktatóbb ételeket kívánjuk. Ennek eredménye, hogy a tavasz kezdetére néhány kilóval többet nyom a mérleg, sőt még fáradtak, levertek is vagyunk, amit a téli hónapokban kialakult vitaminhiánynak tudhatunk be.
Tény, hogy a tavaszi hónapokban sokkal több zöldség és gyümölcs érhető el és fogyasztható, azonban a megfelelő vitamin- és ásványi anyag ellátottság télen sem kivitelezhetetlen! A déli gyümölcsök számos fajtája nálunk is egész évben kapható. A citrom, mandarin, narancs, kivi, grapefruit, valamint egyes zöldségfélék, pl. zöldpaprika, cékla, káposzta, karalábé, kelbimbó, karfiol jelentős C-vitamin források.
Mivel a C-vitamin hiánya fáradékonyságot és a fertőzésekkel szembeni ellenállóképesség csökkenését okozza, fontos, hogy télen is megfelelő mennyiségben jusson a szervezetbe, lehetőleg nyers zöldségek, gyümölcsök formájában.
Ha étrendünkben naponta szerepel változatosan zöldség, gyümölcs, teljes őrlésű pékáru, gabonatermék, hús és húskészítmény, tej és tejtermék, valamint hetente halétel, száraz hüvelyes, olajos magvak, és heti 3-4 db tojás, akkor vitaminkészítmények nélkül is tudjuk biztosítani a szervezet vitamin- és ásványianyag szükségletét.
A minőségi táplálék mellett azonban nagyon fontos a folyadékbevitel biztosítása is. Egy felnőtt szervezetnek átlagosan kb. napi 2 liter folyadékra van szüksége (víz, ásványvíz, tea, natúr gyümölcs-, vagy zöldséglevek formájában). Ennyi szükséges a szervezet sejtjeinek működéséhez, a fizikai erőnléthez és a bőr szépségének megőrzéséhez is.
A téli hideg levegő és a szél bőrünket kiszárítja, ami különösen az arcon és a kézfejen érezhető. Folyadék, A-, és E-vitamin hiányában ezek a tünetek még erősebbek lehetnek. Ahhoz, hogy bőrünk télen is szép maradjon, étrendünkből ne hagyjuk ki az A-vitamin forrásnak számító tejtermékeket, húsféléket, tojást, a jelentős E-vitamin tartalmú olajos magvakat, száraz hüvelyeseket, növényi olajokat.
A megfelelő táplálkozás mellett azonban nagyon fontos a rendszeres testmozgás is. A nyári sportok kedvelői télen sokszor gondban vannak, hogy a hidegben, hóban, mit sportoljanak. Az időjárás azonban nem lehet akadálya a rendszeres testmozgásnak, aki akar, talál magának megfelelőt!
Kiváló mozgást és egyben szórakozást is nyújthat egy családi szánkózás, hógolyózás, hóemberépítés, korcsolyázás, vagy a síelés, snowboardozás is. Aki nem szeret a kinti hidegben sportolni, annak érdemes aerobic- ra járni, tornázni akár otthon, akár egy teremben. Az úszás fedett uszodákban télen sem lehet gond.
Már Hippokratész is azt vallotta, hogy a megfelelő élelmiszer és a testmozgás alapozza meg az egészséges és hosszú életet.
Mindezeken túl már csak egy tanácsom lehet, Varatojo azt mondja: “Éljünk száz százalékosan érdekesen!”
És ezt kezdjük el mától!

Zefír

3493 / 1356 látogató

kapcsolódó cikkek

Kategóriákezo

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizenkilenc − kettő =