Sopron.info.hu

Jó hangulatú szurkolói találkozó

  2010 jan 14 / #sport

Tegnap este jó hangulatú, csaknem vidám talákozó volt csapatunk szakvezetése, játékosai és a szurkolók között. Bár a Bowling söröző egy csapatbajnoki bowling csata miatt nem volt épppen ideális helyszín, mégis 40-50 szurkoló zsúfolódott össze 19.30-ra a teremben.

Az estét Bokor Ákos ügyvezető nyitotta meg, majd Meszlényi Róbert elemezte szakmailag a csapatot. Bokor elsősorban a tervek és célok megvalósításának realitásáról beszélt, mi történt eddig, miért így alakították ki a csapatot, milyen szabályok vonatkoznak az átigazolásokra és miért ilyen kiélezett az idei bajnokság.

Elmondta, hogy még mindig nem sikerült névadó szponzort találni, jelenleg a legfőbb támogató Sopron MJV Önkormányzata, amiért külön köszönet illeti őket. Külön megköszönte a szurkolóinknak a biztatást és azt, hogy mára már- legalább is az átlagnézőszámot tekintve – talán a legnépszerűbb csapata vagyunk Sopronnak. A szakmai beszámoló után kérdéseket tehettek fel a szurkolók a mesternek. A hozzászóló elsősorban a használt védekezési formációk után érdeklődött, mikor és miért zónázunk, hogyan védjük a 2-2 támadásokat, amelyre Meszlényi igyekezett köznapi nyelven is érthető válaszokat adni. Felmerült a negyedik légiós kérdése, sokan arra számítottak, hogy a találkozón talán bejelentésre kerül egy új név.

Mindkét szakvezető megerősítette, hogy a bajnokság elejéhez képest jelentősen változott a csapatok összetétele (erről már írtunk, év elején mindössze 4 csapat rendelkezett 4 légióssal, 10 nem, mára megfordult az arány 10 csapatnak van 4, és csupán 4-nek három vagy ennél kevesebb külföldije. admin), így szakmailag indokolt lenne az erősítés. Bokor ugyanakkor kiemelte, csak akkor igazolunk, ha  erre plusz pénzeket tudunk előteremteni, amelynek a feltételei még nem adottak.

Ez mikor realizálódhat, arra diplomatikusan csak annyit mondott, hogy teljesen bizonytalan: lehet egy nap, de lehet egy hónap. Ami biztos, hogy február közepétől nem lehet új játékost igazolni, tehát minél gyorsabban lenne célszerű! A következő két hazai mérkőzésünket a Sportklub közvetíti, de úgy Meszlényi, mint Bokor is azt ecsetelte, nagyon fontos, hogy szurkolóink ne a Tv előtt, hanem a helyszínen, sportszerűen buzdítsák csapatunkat, hiszen az ország nézői ez alapján ítélik meg, milyen is a kosárélet Sopronban!

Egy szurkolói kérdés arra vonatkozott, hogy “elsőidényes” játékosaink hogy érzik magukat Sopronban? A válaszok pozitívak, mind a külföldiek (Matt és Donta), mind a magyarok elégedettek, az előző szezonukhoz képest sokkal jobban érzik magukat a hűség városában! Ügyvezetőnk elmondta miért nincs – egyelőre – fórum a honlapunkon, kérte, hogy amennyiben van olyan lelkes informatikus, aki vállalja a hozzászólások moderálását, akkor szívesen elbeszélget velük és megegyezés után lehetőséget teremt a honlapon a fórum bevezetésére.

Sok minden femerült még beszélgetés szintjén, de ehhez kevés egy honlap, hogy mindent leírjunk. Szurkolóink kérték a szakvezetőket, hogy lehetőség szerint minden hónapban legyen ilyen talákozó, szívesen tudnának meg többet a csapatról, a játékosokról is. Az est végén Bokor Ákos átadta a szót Horváth Tamás törzsszurkolónknak,  aki egy SKC baráti kört tervét vázolta. Ma reggelre megtudtuk, hogy megalakult az említett uriember elnökségével az SKC Baráti Kör. Horváth Tamás elérhetősége: horiute@hotmail.com illetve +36 70 362 6528. Munkájához sok sikert kívánunk!

sakc.hu