Egy hónapja kezdte a felkészülést csapatunk. Luke Nelson érkeztével és a társasághoz való csatlakozásával mostantól a teljes keretével dolgozhat szlovén edzőnk, Gasper Potocnik. Vele beszélgettünk többek között arról, hogy kapcsolódik be az Eb-ről érkező játékos és a felkészülés eddigi részére is kitértünk
– A csapat egy hónapja készül a szezonra, és most csatlakozott egy csúcsformában lévő, az Európa-bajnokságról érkező játékos. Érdekes edzői feladat lehet a felkészülésbe őt, az ő terhelését beilleszteni…
– Ez nem olyan szituáció, amilyenről az edzők álmodnak egy hónappal a felkészülés kezdete után, de lehetne rosszabb is, mondjuk, hogy a társaság akkor kezdene, amikor a játékos az Eb-ről érkezve bekapcsolódik. Úgy gondolom, a felkészülés fizikai részét nagyjából elvégeztük, de ezen a téren azért a szinten tartásra szükség lesz. Eddig – bár volt, hogy sérülések nehezítették a dolgunkat – jól, keményen dolgozott a társaság. Három hét van a szezon kezdetéig, most már inkább azon dolgozunk, hogy összeálljon a csapaton belüli egység, alakuljon ki egyfajta hierarchia. Emellett természetesen a taktika, a játékrendszer kialakítása kerül előtérbe, úgy támadásban, mint védekezésben, úgyhogy ebbe kell beépíteni Luke-ot.
– Az eddigi edzőmeccseken váltakozó sikerrel szerepelt a társaság. Min volt a hangsúly ezeken a találkozókon?
– Azon, hogy összeszokjon a társaság, és, hogy sok fiatal játékosunk tapasztalatot szerezzen, most még nem az eredmény számít. Az összeszokást ráadásul nem csak úgy értem, hogy a pályán, hanem fontosnak tartom, hogy azon kívül is, nem mint játékosok, hanem mint emberek is jobban megismerjék egymást, ezért is volt nagyon hasznos a brnói és a szlovéniai túra. Ezeken kint maradt, ott aludt a társaság, és volt lehetőség arra, hogy a pályán kívül is jobban megismerjék egymást a fiúk, ami nagyon fontos lehet a csapategység szempontjából. Nem az edzőmeccsekre készülünk, hanem egy hosszú, nehéz szezonra. Edzésről edzésre próbálunk előrelépni. Látható volt, milyen kiegyensúlyozott, kiegyenlített volt az előző bajnokság, ahol a végén a kosárkülönbség döntött arról, hogy ki jut a rájátszásba. Most is hasonlóan kiélezett csata várható, mi pedig egy nagyon fiatal csapattal megyünk neki a szezonnak. Hosszú lesz az évad, sok fiatal játékossal megyünk neki, lehet, hullámzó lesz majd a teljesítményük. Néhány rutinosabb játékosunk részéről, tapasztalatuk mellett fontos lesz a türelem a fiatalokkal szemben.
– Végezetül egy részben magán jellegű kérdés: követed az Európa-bajnokságot?
– Mondjuk inkább úgy, van, hogy megnézek egy-egy meccset, főleg hazám válogatottját, Szlovéniát, amely ott van a legjobb nyolc között, de a negyeddöntőben a világbajnok német csapat vár rá. Elsősorban azonban arra koncentrálok, hogy a Sopron minél jobban felkészüljön a bajnoki rajtra.
A Jöhet a “finomítás” bejegyzés először Soproni Kosárlabda Club-én jelent meg.
Forrás: sopronkc.hu