A hazai fesztiválpaletta egyik legismertebb és legnagyobb hagyományokra visszatekintő rendezvénye, a VOLT Fesztivál, immár tizenötödik alkalommal várja vendégeit Sopronba. A jubileumhoz illő programban a legnagyobb európai fesztiválok világsztárjai közül többen is helyet kaptak.
Bár a fellépők sora még korántsem teljes, az már biztos, hogy a július 4. és 7. között a VOLT-on fellép majd – mások mellett – a Korn, a Prodigy, a Koop, a Fort Knox Five, a Laibach és itt kezdi majd nyári turnéját Ákos.
Prodigy és Korn a VOLT-on!
Rendkívül erős nemzetközi felhozatalt ígér az idei, jubileumi VOLT Fesztivál. Az eddig visszaigazolt zenekarok közül a 15. VOLT Fesztivál legnagyobb dobásának az elektronikus tánczene elmúlt másfél évtizedének legfontosabb jelensége, a THE PRODIGY és a metál műfaj új generációjának alapköve, a KORN fellépése ígérkezik. Mindkét csapat teltházas stadionturnék és a legjelentősebb európai fesztiválok után látogat el a jubileumi VOLT-ra. Fellépéseikre – itthon, és világszerte egyaránt – tízezrek kíváncsiak. A világsztár csapatok a megszokottnál jóval komolyabb technikai arzenált vonultatnak majd fel a Soproni Nagyszínpadon, így a VOLT-os fellépésük is feledhetetlen koncertélményt ígér.
Műfajok nemzetközi kavalkádja
A funk-break amerikai nagyköveteiként, Gwen Stefani koncertturnéja után, a soproni közönséget örvendezteti meg a FORT KNOX FIVE, a Thievery Corporation holdudvarából. Szintén színpadra lép, a vérbő latin és éjfekete afro házasításával operáló stockholmi house-duó, a SUMO, valamint Svédország legmenőbb zenei exportcikke, a KOOP. Ausztria képviseletében több művész és zenekar is ellátogat a VOLT Fesztiválra. LOUIE AUSTEN, az örökifjú, hófehér öltönyös úr, aki maga a megtestesült sárm és romantika, Sinatra örökségét oltja electro-diszkóba. PAROV STELAR és zenekara személyében pedig Ausztria legnépszerűbb DJ/producere is a VOLT vendége lesz.
A ’80-as években alakult szlovén LAIBACH rendszeresen meg-megújuló legenda. Sajátos formanyelve, színpadi világa, elektronikus alapokra épített feszes, katonás zenéje, sajátos feldolgozásai – legutóbbi albumán például himnuszokat értelmezett át -, időről-időre lebilincselik a hallgatóságot.
A táncos lábúak igazán lendületes koncertre számíthatnak a TOUCH AND GO csapatától. Első slágerük, a „Would You..” igazi bombasiker, máig gyakran forog a rádiókban és házibulikban egyaránt.
Az elektronikus tánczene rajongói számos világsztárra számíthatnak az idei VOLT-on is. Közülük a Doors feldolgozásaival ismertté vált német TUBE-TECH már elfogadta a szervezők meghívását.
A hazai paletta legjobbjai
A hazai kínálat ugyancsak erősnek ígérkezik: a közel 200 dj-t és zenekart felvonultató programban a VOLT rendszeres fellépői mellett számos kuriózummal, finomsággal találkozhat a közönség. Sokak számára jó hír, hogy a nyári turné első állomásaként, a hazai fesztiválok közül egyedül a VOLT-on lép színpadra ÁKOS, aki a VOLT történetében már két alkalommal is emlékezetes koncertet adott.
Jegyek már kaphatók!
A VOLT Fesztivál programja még korántsem teljes – árulta el a két főszervező, Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert. A következő hetekre még számos meglepetést tartogatnak a közönség számára: hazai- és világsztárokat egyaránt. A nyilvánosságra hozott sztárkínálat alapján azonban már most is érdemes szállást foglalni Sopronban és megvásárolni a négynapos bérletet, vagy a napijegyet, amely március első napjaitól már országszerte kapható. (jegyirodák listája: http://www.volt.hu/)
Megújul a VOLT Fesztivál Klub
Áprilistól egy a korábbinál jóval aktívabb aloldalra számíthat az, aki a www.volt.hu/klub oldalra kattint. Négynapos bérletet továbbra is számos kedvezménnyel vásárolhatnak a VOLT Klub tagjai az oldalon, az idei évtől azonban a szállásfoglalásnál is könnyebbséget jelent majd, ha valaki tagja az immáron közel 10.000 főt számláló klubnak. A bérletvásárló klubtagok ajándékba kapják majd a jubileumi VOLT CD-t, a Fesztivál ideje alatt pedig a VOLT KLUB MOTEL jó néhány száz ággyal várja a klubosokat.
VOLT-os emlékek
A VOLT Fesztivál szervezői a jubileum alkalmából egy olyan album kiadását tervezik, amelyben a VOLT-hoz kötődő sztárok interjúi, újságcikkek, plakátok mellett az előző 14 év történetét a közönség szemszögéből is láttatni szeretnék.
Ha vannak olyan fotóid (főként a legelső VOLT-okról), amiket megosztanál velünk, írj az info@volt.hu-ra . Ugyancsak várunk írásos beszámolókat, VOLT-os sztorikat, VOLT-os szerelmek történetét, házaspárokat, akik a VOLT-on ismerkedtek meg, vagy jó barátokat, akiket a VOLT hozott össze.
Kedves VOLT-osok! Már csak 125 nap, és újra találkozunk! Mi már nagyon várjuk!!!
- Nagyon komoly meccs áll előttünk – értékelések az elődöntő második mérkőzése után
- Híradó – 2026.04.22. – Szerda – Sopron TV
- A hét témája – Királyi Sopron Helytörténeti Vetélkedő – vendégek: Kádár Tibor, Berki László
- Érdekességek a soproni Várhelyről❗️#várhely #sopron #sopronmedia #kilátó
- Mozaik – Kis Könyves Éj – vendég: Molnár Tímea
- Nem maradt el a dráma ezúttal sem 😱😮💨
- Valóságos roham indult az ingatlanokért 😱🏠
- 🔥 Micsoda meccs volt! 1-1! Szombaton Miskolcon eldől, hogy bejut-e a döntőbe a Sopron Basket🏀 Forrás: Sopron Basket
- Győr és Szombathely indulási ponttal, egészen Sopronig szállítják a fesztiválozókat 🎉🚌
- Hajszálon múlott a tragédia 😱🚁
- A legjobbak is hibáznak☝🏻 Nagy kaland…🤷🏼♂️ #nostressdriveautosiskola #Sopron #tanulóvezető #fyou @asap.ricsyy
- @magyarpeterofficial – the MAN #tisza #magyarpeter #aradatisza #sopron #core
- Csak beülsz egy előadásra… és Olaszországban találod magad 🇮🇹✨ Anconai szerelmesek a Soproni Petőfi Színházban! Jegyvásárláshoz link a bioban! #színház #sopron #magyartiktok #theatretok #nekedbeszeretnémlátni
- tanulok vlogolni #cinematic #fy #sopron #lame #vlog
- Házigazdánk, @kristofkovacs___ felfedezte a SopronFest fő zenei helyszínét a Lőverekben! Itt láthatod majd a The Prodigy-t, Azahriah-t, Dzsúdlót, a Kruder & Dorfmeistert, a Halott Pénzt, Beton.Hofit, Pogány Indulót, a Carson Comát, és még sok sok kedvencedet! Itt tali július 2-3-4-én! Program és jegyek itt 👉 https://sopronfest.hu/ #sopronfest #mindenüttjódelegjobbsopron #sopron
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- MACSKAHERE szaporítás: Így lesznek gyönyörű növényeid INGYEN!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
