Sopron.info.hu

Kedves gesztus a gyerekeknek a balfi részönkormányzattól!

Mindig örömmel számolunk be olyan eseményekről amikor Sopron város önkormányzatának valamelyik településrészi önkormányzata élményekkel teszi tartalmasabbá az ott élők életét. Nyugodtan mondhatjuk, hogy igazán felpezsdült a balfiak kulturális és közösségi élete, hiszen számtalan program volt a településen 2017-ben, amely azonban még nem ért véget, hiszen még mindig volt meglepetés. A tavalyi esztendőhöz hasonlóan idén is megszervezte a korcsolyázási lehetőséget a gyermekek számára a Péli Nikoletta által vezetett részönkormányzat, akik ezúttal a balfi iskolás lurkóknak szereztek nagy örömet azzal, hogy a soproni műjégpályán biztosítottak számukra egy sportos programot. A csütörtökön megtartott közösségi programon az iskolás gyerekek nagyon élvezték a korcsolyázással töltött időt, akik között akadt olyan gyerkőc is, aki első alkalommal tudott hódolni ennek a remek téli sportnak.


A cél a győzelem volt (MEFOB)

további részletek

Bloggerek napja – Blog Action Day

további részletek

Elballagtak a Széchenyi István Gimnázium végzősei

további részletek

A Határtalanság évada a Soproni Petőfi Színházban

további részletek