Idén 18. alkalommal kerül megrendezésre Sopronban a hagyományos Borünnep Fesztivál. A rendezvény a Soproni Kékfrankos Nyár eseménysorozat egyik legkiemelkedőbb része, mely május 29. és június 1. között, kiállítókkal és nívós programokkal vár kicsiket és nagyokat egyaránt.
A festői Sopron város talán az egyik legdinamikusabban fejlődő és legaktívabb magyar városok egyike. A város különleges építészeti megoldásai, műemléki gazdagsága, zenei, valamint kulturális élete belföldön és külföldön egyaránt jelentős vonzerő a turisták számára. A képzőművészet, a zene, az irodalom, a színjátszás területén alkotott értékeket a ma élő művészek tovább gyarapítják. Ennek jegyében állítják össze évről-évre a város fesztivál-, kulturális- és kiállítási programját.
A Borünnep több mint másfél évtizeddel ezelőtt Weinberger Károly, a Fúvószenekar vezetője és Gosztonyi Miklós, újságíró ötlete alapján indult el. Azóta egyre több borász és szaktekintély vesz részt ezen az eseményen.
A Borünnepen a nívós soproni borok kóstolása mellett kiváló kulturális programok fogadják majd a helyieket és a turistákat. A változatos programkínálatot igyekeztek úgy összeállítani a szervezők, hogy minden korosztály megtalálhassa a szívének kedves műsort.
A fellépő rezesbandák, fúvós- és ütős zenekarok méltó vidám hangulatot garantálnak a csodás borok mellé.
A kiállító pincészetek között olyan nevesek is találhatók, mint a Vincellér-ház, a Taschner Borház, a Ferenczy Pince vagy akár a Pfneiszl Pincészet. A hűs pincékben és árnyas lugasokban tavaly összesen 40 000 látogató vendégeskedett a fesztivál keretein belül.
Program:
2009. május 29. péntek
- 17.00-18.00 Megnyitó, majd a házigazda: Sopron Város Fúvószenekara
- 18.00-19.00 Musikverein Sieggraben / Szikra Fúvószenekara
- 19.00-20.00 Strokes
- 20.00-23.00 Donau Power – Pilisvörösvár
2009. május 30. szombat
- 14.00-15.00 Band All Day
- 15.00-16.00 MOFÉM Fúvószenekar, Mosonmagyaróvár
- 16.00-17.00 Musikverein „Szent Miklós” Neudörfl / Lajtaszentmiklós
- 17.00-18.00 Kapuvár Város Fúvószenekara
- 18.00-19.00 Szombathely Város Fúvószenekara
- 19.00-20.00 Lajtha László Néptáncegyesület
- 20.00-23.00 Flört Zenekar
2009. május 31. vasárnap
- 14.00-15.00 Testvériség Néptáncegyüttes
- 15.00-16.00 Rézangyalok
- 16.00-17.00 Musikverein Drassburg / Darázsfalva
- 17.00-18.00 Sopron Város Fúvószenekara
- 18.00-20.00 Hanság Bigband
- 20.00-22.00 Pannon Cigányzenekar (közben tombola)
2009. június 1. hétfő
- 16.00-17.00 Band All Day
- 17.00-18.00 Rákosi Fúvósok
- 18.00-19.00 Testvériség néptáncegyüttes
- 19.00-20.00 Sopron Város Fúvószenekara
kulturpart.hu
- Híradó – 2026.04.13. – Hétfő – Sopron TV
- Hajrá Sopron – sportmagazin – 2026.04.13. – Hétfő – SopronTV
- Mozaik–Műtéti eszközökkel is támogatják a kórházat a felajánlott adóból – vendég: dr. Losonci Ferenc
- A családtámogatások megőrzése a legfőbb tétje a vasárnapi választásoknak-mondták nekünk a soproniak!
- Híradó – 2026.04.10. – Péntek – Sopron TV
- Közel 500-an vettek részt a GYIK Rendezvényház tavaszi szüneti programjain. Volt játék, nevetés, varázslat, alkotás és k…
- Szalamandra-tó (Tacsi-árok) – időszakos útlezárás feloldása A Sopron és Vidéke Horgász Egyesület kiemelt együttműködő p…
- Mutatjuk, meddig érdemes várni a kocsimosással 🫧🧼🚘
- Minden értékét elvitték 😱😫
- Igazi városi búvóhely 🩷
- #sopron #foryou #tiszta #magyarpeter #nekedbe
- Én már szavaztam! ❤️🤍💚 #sopron #választás #szavazás #sors #remény
- Köszi Főni! Vérszerződés – Sopron – 1992 🥁🎤🎸🎶😎😜 #vsz #vérszerződés #vsz1992 #sopron #orbánviktor
- “Emlékszem sopronban…”❤️🤍💚#tisza #tiszapart #viral #magyarorszag #aradjon
- Nézz a fiadra, nézz a lányodra, gondolj a hazádra és szavazz a TISZA-ra! #tiszapart #aradatisza #rendszervaltas #sopron
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- SÁFRÁNYFŰ szaporítása: Így lesz dús és TŰZPIROS a kerted!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
