A Diósgyőr elleni osztályozó mérkőzés hősével beszélgettünk:
– Borsos Pistitől már kérdeztem, de Tőled is megkérdem: a 92-es őszi szezonzáráskor hogyan értékeltétek a teljesítményeteket?
– Nem volt túl fényes az őszünk, sok kellemetlen vereséggel, közepes teljesítménnyel.
Senki nem gondolta volna, hogy ebből feljutás is lehet. Bár Elnökünk, Laczó István elmondta, hogy cél az NBI. Finoman szólva is
megmosolyogtuk. Aztán a tavasszal minden jól alakult, egy vereséget szenvedtünk csak és a szerencse is mellénk állt. De ha az utolsó meccsen, Dorogon csak döntetlent játszunk, akkor most nincs miről beszélnünk…
– A Diósgyőr elleni odavágón nem játszottál…
– Igen, sárga lapjaim miatt, így aztán a soproni meccsen duplán is fűtött a bizonyítási vágy. A második gólomig nehéz volt, aztán szétesett a Diósgyőr, a többi már történelem…Még mindig megborzongok, ha arra a napra gondolok.
– Hogyan gondolsz vissza az NBI-es két évre?
– Újoncként csak a bentmaradás lehetett a célunk. Az első évben nem erősödtünk0 0sokat, szinte a feljutó csapat játszotta végig a szezont, végül, ha csak osztályozón is és tizenegyesekkel, de bent maradtunk. A második szezon aztán már nem sikerült, sajnos azt kell mondanom, hogy a feltételek nem voltak megfelelőek az élvonalra. Csernai Pali bácsi remek edző volt, de a Bayern München után elcsodálkozott a soproni körülményeken.
Kiestünk, de azok az évek akkor is felejthetetlenek voltak. Ahogy Borsó is mondta, családi hangulatban éreztük magunkat, mindenki tisztelte és becsülte a másikat. Például Chiretcu Petinek a gyermeke születése után én adtam oda a babakocsinkat… A kiesés után fél évet játszottam a Távközlésben, majd 10 évig Ausztriában.
Jelenleg is edzősködöm a sógoroknál. Nagyobbik fiam örökölt a génjeimből, remek csatár, remélem soproni színekben tudja majd kamatoztatni a tudását, bár jelenleg erre nem sok esélyt látok.
Kérek mindenkit, hogy látogasson ki szombaton a gálameccsre, bizonyítsuk be együtt, hogy a SOPRONI focira igenis szükség van.
- Érdemes kerülőutat választani 🛣️↩️
- Újra mozgott a föld 🫨📍
- A Végjáték első felvonásával folytatódott az Exatlon 🤯
- 🎸Kiderült, ki lesz a Soproni Borünnep első fellépője🍷 Sok-sok helyszín, változatos zenei kínálat, országosan ismert fe…
- A 4-es körzet is hozott szoros versenyt a jelöltek között, de volt kiugróan magas különbség is ✉️
- ❤️🤍💚😍 #sopron #tisza #Magyarország #szabadság #nekedbe @TISZA Párt @TiszaSzív❤️🤍💚 @magyarpeterofficial
- ##sopron #dance #fy #garden
- Nálunk a pihenés mellett a jókedv is garantált.😂 #dotilahs #lashstylist #nekedbelegyen #fypp #sopron
- @Emlékek Éjszakája Április 18-án Emlékek Éjszakája Fesztivál – Tavaszi kiadásban! 🥰💃 Helyszín: Sopron, Lővér Kemping – partyaréna 🙌 Óriási buli a 90-es és 2000-es évek legendás zenéivel, előadóival!🎉 🎤 L.L.JUNIOR #liveact 🎧 Peat Jr. 🎧 Newl #classic 🎧 Házigazda: Dj Kondor Hidd el, jobban jársz, ha átéled ezt az éjszakát, mint hogy elmesélje valaki 😉 🎟Kedvezményes elővételes jegyek online: https://oneticket.hu/events/emlekek-ejszakaja-sopron-lover-kemping-apr-18 🎟Jegyek a helyszínen is vásárolhatóak. Vásárolj #VIP jegyet🎟az eseményre elővételben és szórakozz a a színpad mellett közvetlenül kialakított VIP szektorban, ahol nemcsak nyugodtabb körülmények között bulizhatsz, de az alá
- Havas út a Károly‑kilátóhoz – Sopron télen egészen más világ #TravelHungary #Sopron #Lővérek #KárolyKilátó #Utazás
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- HOLTFÁK a kertben: Ezzel az egyszerű trükkel életre kel a földed!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!

