Kiállítás a Piknik-évfordulóra érkezett képzőművészeti alkotásokból
Nyugat-dunántúli művészek alkotásaiból nyílt kiállítás Sopronban az Alkalmazott Művészetoktatási Intézet FormaTermében. A Páneurópai Piknik 20. évfordulójához kapcsolódó tárlat szeptember 20-áig lesz látható.
A megnyitón Abdai Géza alpolgármester adott át elismeréseket a legjobb alkotások készítőinek.
Abdai Géza Sopron három fontos történelmi eseményét, a 1277. évi szabad királyi városi rang elnyerését, az 1921. évi népszavazást és az 1989. évi Páneurópai Piknik történéseit említette, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy Sopron a hűség és a szabadság városa lett.
A kiállítás szakmai értékelésében kifejtette: a művek zöme általános szférákban közelíti meg a pályázati kiírásban megadott témát, azaz, hogy a pályaművek fejezzék ki az egységes és szabad európai gondolatot, az európai kultúra sokszínűségét, értékeit, a határok megszűnésének és a toleranciára épülő emberi kapcsolatoknak a jelentőségét.
Közel harminc művész nyújtott be pályázati anyagot, volt, aki egyszerre többet is. A beérkező ötven pályaműből végül harminchárom látható a kiállításon. A szakmai zsűri értékelése alapján végül Sulyok Gabriella „A látóhatár felé” című alkotását találták a legkifejezőbbnek. Második helyen végzett Giczy János a „Fény” című festménnyel, míg a harmadik helyet Borbély Károly „Felbukkanó érzetek” címet viselő műve szerezte meg.
A Képzőművészeti Lektorátus által delegált szakmai zsűri szerint valamennyi kiállított alkotás eleget tesz a pályázati feltételeknek, tehát kifejezik az egységes és szabad európai gondolatot, az európai kultúra sokszínűségét és értékeit.
A tárlat annak a programsorozatnak a része, amelynek keretében a Deák téren fotókiállítás nyílt, a VOLT Fesztivál helyszínén pedig két Trabantot festettek át a művészek. Mindezek a kísérőrendezvények a Páneurópai Piknik és határáttörés 20. évfordulós ünnepségsorozatának részei voltak.
Az Európai Unió Kultúra Programjának támogatásával megvalósult kiállítás szeptember 20-áig látogatható az AMI FormaTermében (Sopron, Deák tér 32.)
BTÉ
sopron.hu