Sopron.info.hu

Kitartó munka, szép eredmények

  2009 okt 15 / #sport

A Soproni Darazsak Utánpótlás Egyesület történetének egyik legnagyobb sikerével zárta az elmúlt évadot, hiszen legidősebb játékosai megnyerték az NB I. Amatőr bajnokságot.

Ö öt junior játékos, Németh Alma, Tajkov Nikolett, Vágvölgyi Petra, Ilosfai Mónika és Sipos Mirjam még felnőtt bajnoki aranyérmet is akaszthatott a nyakába. Hollós Anna utánpótlás vezető részletezi nem csak a mögöttük álló szezont, hanem a legújabb eredményeket és célokat is.

Visszatekintve még az elmúlt hónapokra, szép sikereket értünk el az idén is, minden korosztályban országos döntőt játszottak csapataink. A legjobb eredményeink közé tartozik még a hazai rendezésű Kenguru Kupán szerzett II. hely, és a Mezőberényben kiharcolt Gyerek ezüstérem.

Ezen kívül büszkeséggel tölt el bennünket, hogy öt saját nevelésű játékosunk továbbtanulás miatt Sopront elhagyva is magas szinten folytatja a kosárlabdázást: Horváth Lilla (MIZO Pécs 2010); Sipos Mirjam (New Orleans-i Egyetem, USA); Tajkov Nikolett (Szolnok); Magyar Bianka (BEAC); és Tóth Nóra (Ferencváros).

Hogyan vettek részt az utánpótlás játékosok a nyári válogatott programokban?

Idén Belgrádban rendezték meg a UNIVERSIADE-t, (a világ egyetemistáinak Olimpiáját) amelyen Semsei Barbara és Ilosfai Mónika játékosként, Horváth József Füzi Ákos mellett másodedzőként, valamint jómagam mint csapatvezető vettem részt. Az U20-as válogatott meghatározó embereiként szerepeltek a macedóniai EB B- divíziójában Krivacsevics Tijana és Horváth Lilla.

Az U18-as izraeli B-divíziós Európa Bajnokságot a magyar válogatott nyerte, melynek oszlopos tagja volt Németh Alma. Az U16-os EB A-divízióját Nápolyban rendezték, ahol pedig Licskai Zsófia szerepelt a csapatban. A fiatalabbak is készültek a következő megmérettetéseikre, több játékosunk és edzőnk vett részt a munkában. Az U15-ös válogatottban Czirják Szilvia edző, Czinder Adrienn és Doncsecs Kitti játékosok, az U14-esben Bencze Mária vezetése mellett Böröndi Vivien és Molnár Anna, az U13-as keretben pedig Feigl Fanni és Kuttor Enikő léptek pályára.

Hogyan sikerült a felkészülés erre a szezonra?

Még augusztus elsején minden korosztályban elkezdődtek az edzések, számos nemzetközi tornán vettünk részt, illetve augusztus végén rendeztük meg a már hagyományos 14 csapatos Webbusiness Nemzetközi Tornát. Összegezve a felkészülés nagyon jól sikerült, dicséret illeti a gyerekeket, amiért szorgalmasan és alázattal léptek már a nyár végétől nap mint nap pályára.

A Junior kivételével minden korosztályban kettő vagy három csapattal indulunk az országos bajnokságokban, a B. illetve a C. csapataink fiatalabbak az adott korosztálynál

Szakmailag miért jó az, hogy idősebbekkel játszanak?

Gyakorlatilag ez kényszer, mivel a régiónkba minden korosztályban 30-70 ponttal jobbak vagyunk a többi csapatnál. Azért, hogy a gyerekek a nyári felkészülés után az év végéig megfelelő színvonalú mérkőzéseken tudjanak játszani, és tudjanak készülni a januártól kezdődő komolyabb viadalokra, minden évben benevezzük őket az idősebb korosztályok bajnokságába is.

Az elmúlt pár hétben milyen eredmények születtek?

A Kadett kivételével minden csoportban elkezdődött a szezon. A múlt héten az NB I. B. Amatőr Bajnokságban két csatát vívtunk az OSC és a TFSE ellen, mindkettőt megnyertük. Juniorjaink szombaton az MKB Arénában szintén két meccset játszottak, ahol mindkétszer nagyarányú győzelmet arattak.

A Serdülőknél már két forduló ment le, A., B., és C. csapataink lejátszották a városi rangadókat a SMAFC-NyME ellen, ahol a fiatalabbak szépen helyt álltak, A. csapatunk pedig a várakozásainkat felülmúlva 67 pontos győzelmet aratott az egyetemi csapat otthonában. A fiatalabbak, Kenguru és Gyerek csapataink is győzelmekkel kezdtek.

Mik lesznek az idei célok?

A legfontosabb célunk, hogy még több korosztályos válogatott játékosunk legyen, illetve a felnőtt csapatban szereplő juniorjaink, Németh Alma, Licskai Zsófia, Vágvölgyi Petra és Czinder Adrienn minél több játéklehetőséget kapjon az évad folyamán a felnőttek között, és természetesen, mint ahogy már az elmúlt 5 évben, úgy idén is, minden csapatunk az országos döntőben játszhasson tétmérkőzéseken az ország legjobbjaival.

Mi lesz a következő utánpótlás program?

Október 17-én, szombaton kadett csapataink kezdik meg mérkőzéseiket, 16 órakor pedig ünnepélyes keretek között zászlófelvonás lesz a Darázsfészekben a tavalyi Női Amatőr bajnoki cím tiszteletére, melyre minden érdeklődőt és szurkolót szeretettel várunk!