Érdekes párosítás! Egy mérnökkel, pontosabban környezetkutató mérnökkel erősödött a csapatunk a nyáron. Persze a tervezőasztal mellől nehéz lenne megoldani a négyes posztot.
Gombás Gábor azonban a pályán már az előző években a SMAFC-NYME -amely legutóbb megnyerte az NB I B-s bajnokságot – csapatában sem az elméleti, hanem a gyakorlati megoldások híve volt. A két évre szerződtetett kosarasra most még nagyobb kihívás vár, a legjobbak között kell helytállnia
A kosarasként ez volt a cél
– Üdvözlünk a csapatban, s az élvonalban. Úgy tudjuk, a sÖrdögök mellett más lehetőségeid is voltak. Miért döntöttél úgy, hogy a Krasznai csarnok helyett az MKB-Arénába teszed át a „kosaras főhadiszállásodat” ?
– Valóban maradhattam volna a SMAFC-nál, esetleg végzés után továbbtanulva. Bokor Ákos, a csapat ügyvezetője keresett meg azzal, hogy Boldizsár Feri is távozott – „Körtéről” már korábban ismert volt, hogy elmegy – és lenne lehetőség játszani itt helyben, Sopronban az A-csoportban. Korrekt ajánlatot adott, nekem pedig azért mindig – korábban titkos, aztán a SMAFC-nál eltöltött évek alatt már kevésbé titkos – vágyam volt,hogy az A-csoportban is kipróbáljam, mit is ér, amit tudok.
Az egyetemet elvégeztem, megszereztem a diplomát, emellett az elmúlt négy évben talán mondhatom, meghatározó játékosa voltam a SMAFC-nak, ahol némi tapasztalatra tettem szert. Úgyhogy most jött el az ideje, hogy a legjobbak között is megméressem magam. Nagy kihívás lesz, kíváncsian várom, mire leszek képes.
Most a sport az első
– Az egyetemen azért nem csak kosaraztál, tanultál, környezetkutató mérnöki diplomát szereztél. A tanulmányokkal most mi lesz?
– Azzal, hogy a csapathoz szerződtem, most egyértelmű: a kosárlabda lesz az elsődleges. Emellett azért nem szeretném, ha az egyetemi évek csak úgy veszendőbe mennének. A Geofizikai Kutatóban csináltam meg a diplomamunkámat, néhány ott dolgozó szakemberrel jó munkakapcsolatot alakítottam ki. A kosaras évek alatt sem szeretnék kiesni a szakmából, talán az edzések és a mérkőzések mellett marad egy kis időm arra, hogy egy-két munkában részt vegyek. De,mint mondtam, most a kosárlabda az első.
Felvenni a ritmust
– A SMAFC-nál eltöltött évek alatt, főleg a Krasznai-kupán többször is találkoztál új csapatoddal, s más A-csoportos együttesekkel, a saját bőrödön is érzékelve az első és a másodosztály közötti különbségeket. Mi volt a legszembetűnőbb eltérés a két bajnokság között?
– Dinamika, erő, gyorsaság. Úgy érzékeltem, elég nagy a különség, az A-csoportban mindent sokkal gyorsabban, határozottabban csinálnak, mint a B-ben. A legjobbak persze többet edzenek,csak a kosárlabdázásra koncentrálnak. A SMAFC az NB I B-ben lendületes, dinamikus kosárlabdát játszó csapatnak számított, de az A-csoportos riválisok az említett tornákon átrohantak rajtunk.
Tavaly mondjuk a Kaposvár ellen helytálltunk, de ők a mezőny hátső részében végeztek. Ami még nagyon nagy különbség, az a védekezésbeli hozzáállás. Míg a B-csoportban időnként csak kézzel hadonásznak, próbálják zavarni a dobó játékosokat, addig az A.csoportban lábbal is nagyon keményen követik, űzik, hajtják a támadókat. Jómagam azt gondolom, NB I B-s szinten aránylag jó védekező játékosnak számítottam, most azonban fel kell vennem az A-csoportos ritmust. Napi két edzéssel, benne egyéni képzéssel remélem, ez hamar sikerül.
A rivalizálás a csapat hasznára lehet
– A négyes poszton egy nálad valamivel fiatalabb, de jóval nagyobb A-csoportos tapasztalattal rendelkező játékossal, Szabó Zsolttal „osztoztok” majd. Mennyire ismered őt, mit vársz a versengésetektől?
– Korábban amikor még Szombathelyen játszott, korosztályos mérkőzéseken néhányszor már játszottam ellene, de ennek már jópár éve. Kíváncsi vagyok, most hol tart, meddig jutott. Ami a párharcunkat illeti, szerintem „húzni” fogjuk egymást felfelé, azaz azt várom, hogy mind a ketten fejlődjünk egymás mellett a tervezett, Palotai Péter által vezetendő egyéni képzéseken, valamint a csapatedzéseken, tehát mind technikai, mind taktikai értelemben, sőt fizikálisan is erősödjünk. Azt remélem, kettőnk jó értelemben vett küzdelme, és remélhetőleg fejlődése a nemcsak nekünk, a csapatnak is hasznára lehet.
sordogok.hu
- Nagyon komoly meccs áll előttünk – értékelések az elődöntő második mérkőzése után
- Híradó – 2026.04.22. – Szerda – Sopron TV
- A hét témája – Királyi Sopron Helytörténeti Vetélkedő – vendégek: Kádár Tibor, Berki László
- Érdekességek a soproni Várhelyről❗️#várhely #sopron #sopronmedia #kilátó
- Mozaik – Kis Könyves Éj – vendég: Molnár Tímea
- Nem maradt el a dráma ezúttal sem 😱😮💨
- Valóságos roham indult az ingatlanokért 😱🏠
- 🔥 Micsoda meccs volt! 1-1! Szombaton Miskolcon eldől, hogy bejut-e a döntőbe a Sopron Basket🏀 Forrás: Sopron Basket
- Győr és Szombathely indulási ponttal, egészen Sopronig szállítják a fesztiválozókat 🎉🚌
- Hajszálon múlott a tragédia 😱🚁
- A legjobbak is hibáznak☝🏻 Nagy kaland…🤷🏼♂️ #nostressdriveautosiskola #Sopron #tanulóvezető #fyou @asap.ricsyy
- @magyarpeterofficial – the MAN #tisza #magyarpeter #aradatisza #sopron #core
- Csak beülsz egy előadásra… és Olaszországban találod magad 🇮🇹✨ Anconai szerelmesek a Soproni Petőfi Színházban! Jegyvásárláshoz link a bioban! #színház #sopron #magyartiktok #theatretok #nekedbeszeretnémlátni
- tanulok vlogolni #cinematic #fy #sopron #lame #vlog
- Házigazdánk, @kristofkovacs___ felfedezte a SopronFest fő zenei helyszínét a Lőverekben! Itt láthatod majd a The Prodigy-t, Azahriah-t, Dzsúdlót, a Kruder & Dorfmeistert, a Halott Pénzt, Beton.Hofit, Pogány Indulót, a Carson Comát, és még sok sok kedvencedet! Itt tali július 2-3-4-én! Program és jegyek itt 👉 https://sopronfest.hu/ #sopronfest #mindenüttjódelegjobbsopron #sopron
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- MACSKAHERE szaporítás: Így lesznek gyönyörű növényeid INGYEN!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
