Sopron.info.hu

Köszönjük Sopron!

  2008 máj 26 / #helyi

Köszönjük Sopron!Az alábbi transzparenssel álltak fel a kezdéshez a REAC játékosai, a hosszú ideig utolsó Sopronban rendezett NBI-es mérkőzésen. Ez a gesztus, és a piros-fehér szerelés sem tudja feledtetni, hogy ez a csapat nem a mienk, és már sokan tudták, hogy nem is lesz az.

A politikusi etetés része volt ez a félév, a rákospalotaiak nem ide adták le a nevezésüket a következő bajnokságra, egyszerűbb lett volna nekik valahol Pesten játszani, csak arra kellettek, hogy a szurkolók felháborodását leszereljék.

Ez sikerült is nekik, de remélem a következő önkormányzati választásokig, ez a harag nem illan el teljesen, és a haldoklás politikai hátterét megteremtő képviselők,  érezni fogják a kritikai fennhangot, rájuk le (nem) adott szavazatok számában.

A hírek szerint egy NBII-es csapat formálódik a háttérben, ami a jelenlegi helyzetet tekintve több mint biztató!

A mérkőzést, és ezzel a Magyar Bajnokságot, a Sopron nélküli Soproni Ligát, az MTK nyerte. A gá-gá-gázó, és ria-ria Hungária kórusoknak üzenve: ezek a tizenéves „zsidó” fiatalemberek több tisztelet érdemelnek, mint a Bárányos-Tököli-Dvéri féle nagy öregek! Bennük inkább van a magyar foci jövője, mint a szezononként 5Ft. pluszért csapatot váltó futballk****kban. Szép volt MTK, aki meg tönkretette a soproni focit, vagy hallgatólagosan segítette azt, az nagyon szégyellje magát!

Szerdán Női Kosárlabdadöntő a Sportcentrumban, Június 14. szombat 16.00 – Kiállás a Soproni Fociért