A negyvenen felüliek talán még emlékeznek a gyerekkorunk kutyásmacskás rajzfilmjére, amiben a gyerekeket oktatták a közlekedés szabályaira. Most nem a szabályokra, hanem a soproni közlekedés túlélésének elsajátítására lenne szükség.
Tegnap esti órákban az aszfaltrajzverseny győztesei a sárga festékkel átkenyték a város közlekedésre alkalmas felületeit. A korábban már vázolt módon megváltozott a város közlekedési térképe. Az Ógabona téri lakásokban akkor volt utoljára ilyen csend, mikor az emlékezetes bombariadó volt és a Bécsi dombtól a Széchenyi térig kiürítették a várost. Miután egy évre gyakorlatilag kivonták a forgalmat a térről a béke és nyugalom szigete lett a tér.
Ma leteszteltem a város egy részét, mert a saját bőrön való tapasztalás mégis más. A Színház utcába kellett eljutnom egy megbeszélésre. Éltem a gyanúperrel és biciklivel indultam neki a tesztnek. Mert más közlekedni és más parkolni. Ez utóbbi esélye erősen korellál a nullához. A Lőverek felől indulva a Csengeri utcában nem is volt semmi gond a balra kanyarodással. Csatkai (nekem inkáb Múzeum) utca zökkenő nélkül a színvizsgálat piros, sárga, zöldje után abszolválható. Azt nem tudtam megnézni, hogy a tegnap esti lámpa anomáliának a végére jártak-e. Akkor még a Múzeum utca felől a Lőverek felé kikanyarodásnál egy kiegészítő lámpával túlteljesítették kereszteződés lámpa ellátottságát. A főlámpa pirost mutatott, míg a kiegészítő jobbra zöldet. De más irányba ebből a sávból ugysem lehet elhagyni ezt a kereszteződést! „A sokban benne van a kevés”, mondta sokszor asztalos ismerősöm és levágott még egy darabot az asztal lábából.
Rákóczi utcában furcsa volt, hogy nincs szembe forgalom. Szakértők szerint ez lesz a legneccesebb változás a rutinból vezetőknek. A szokások szerint, a rutinos vezető bekanyarodik a Széchenyi térről a Rákóczi utcába és egyszer csak szembe találja magát a nagy sárga buszokkal a saját sávjában. Figyelem, a Rákóczi utca egyirányú lett!
Én biciklivel a tilosban Hátsókapu utca, amit fizikailag tettek járhatatlanná, Bünker- Rajnárd köz és Petőfi tér útvonalon értem el a Színház utcát. Itt természetesen parkoló nincs egy száll se! Ezért jöttem biciklivel.
Utam innen Bánfalvára vezetett. A Deák téren csak a középső, zöldövezetben lehet közlekedni. A por az „kellemesen” nagy, és a Deák étterem előtti gödörbe már komoly vasbeton, betonvas szerkezetek hirdetik a változást. A Gödör ház előtt (Frankenburg út) markoló szedi a kerékpár úthoz az úttükröt. Tegnap este már feltűnt a Gyík mögötti áskálódás, de nem tudtam mire vélni. Ma viszont megvilágosodtam! Indul a kampányhoz a statisztikai adatok gyűjtése. A rosszindulatú kismalacom röfögte ezt a fülembe, mikor meglátta az Szoborparktól induló és a Besenyő lakópark mögött végződő kerékpárút munkálatait. Csitítgattam, hogy ez nem így van, nekünk kell a kerékpárút, de csak nem hallgatott el. Ő is igazat adott nekem, de azt röfögte folyamatosan, hogy miért nem a Győri út folytatásában csinálták meg, amin az a rengeteg széchenyis gimnazista tudna lejárni az oskolába. Most a Csengery utca, Kőszegi út körforgalomtól csak egy kitaposott gyalogút vezet a vasúti hídig. Onnan kétsávos biciklis sztráda, de addig a szekérút. A most felfedezett útszakaszon eddig is lehetett nyugodtan biciklizni. Az autóforgalom senkit nem zavart. Biztos vannak más szempontok is, amikről mi nem tudunk, csitítottam le kismalacomat. Annak kell örülni, ami van!
A tesztelésnek egy eredménye volt! A városban mostatól kerékpárral érdemes közlekedni. Nem holmi vékonykerekű versenykecóval, hanem a terepet bíró montik részesülnek előnyben. Majd eljön a versenybringák kora is, amikor a közlekedési káosz már csak a városi legendák archivumát gyarapítja.
- Híradó – 2026.04.13. – Hétfő – Sopron TV
- Hajrá Sopron – sportmagazin – 2026.04.13. – Hétfő – SopronTV
- Mozaik–Műtéti eszközökkel is támogatják a kórházat a felajánlott adóból – vendég: dr. Losonci Ferenc
- A családtámogatások megőrzése a legfőbb tétje a vasárnapi választásoknak-mondták nekünk a soproniak!
- Híradó – 2026.04.10. – Péntek – Sopron TV
- Közel 500-an vettek részt a GYIK Rendezvényház tavaszi szüneti programjain. Volt játék, nevetés, varázslat, alkotás és k…
- Szalamandra-tó (Tacsi-árok) – időszakos útlezárás feloldása A Sopron és Vidéke Horgász Egyesület kiemelt együttműködő p…
- Mutatjuk, meddig érdemes várni a kocsimosással 🫧🧼🚘
- Minden értékét elvitték 😱😫
- Igazi városi búvóhely 🩷
- #sopron #foryou #tiszta #magyarpeter #nekedbe
- Én már szavaztam! ❤️🤍💚 #sopron #választás #szavazás #sors #remény
- Köszi Főni! Vérszerződés – Sopron – 1992 🥁🎤🎸🎶😎😜 #vsz #vérszerződés #vsz1992 #sopron #orbánviktor
- “Emlékszem sopronban…”❤️🤍💚#tisza #tiszapart #viral #magyarorszag #aradjon
- Nézz a fiadra, nézz a lányodra, gondolj a hazádra és szavazz a TISZA-ra! #tiszapart #aradatisza #rendszervaltas #sopron
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- SÁFRÁNYFŰ szaporítása: Így lesz dús és TŰZPIROS a kerted!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
