Sopron.info.hu

Lendvai Miklós a kispadra ült

  2007 feb 18 / #lapszemle

Szerződést bontott Lendvai Miklós a Zalaegerszeggel, és a 31 éves, 23-szoros válogatott védekező középpályás az NB III Bakony csoportjában szereplő Soproni VSE-GYSEV játékos-edzője lett. Lendvai Miklós ezer szállal kötődött a ZTE-hez, hiszen saját nevelésű labdarúgóként Zalaegerszegen vált ismert játékossá.

A rövid ferencvárosi kitérő után a belga első osztályban szereplő Beerschot, majd a Charleroi futballistája volt, aztán egy ciprusi szerződés után hazatért, és Győrött húzott le másfél évet. A 23-szoros válogatott labdarúgó tavaly újra nevelőegyesületében találta magát, de úgy érezte, váltania kell.„Az alacsonyabb osztály ellenére nagy kihívásnak találom az SVSE szakmai munkájának irányítását– mondta Lendvai Miklós. – A feladathoz szükséges, B-licences edzői diplomám megvan, ráadásul még Belgiumban elvégeztem egy kétéves tanfolyamot, most azt vizsgáljuk, mire is elég itthon. A kint töltött évek alatt, főleg sérülésem idején végeztem az iskolát. Persze dolgoztam edzőként is, hiszen számunkra kötelezővé tették Belgiumban, hogy a csapat utánpótláskorú labdarúgóival foglalkozzunk, így aztán némi rutinra is szert tettem. Bár több klub is hívott, köztük külföldiek, a család miatt nem akartam messzire menni. Sopron viszont közel van, ezért vállaltam el a munkát. Izgatottan várom a tavaszi

forrás: Nemzeti Sport Online

4402 / 1361 látogató

kapcsolódó cikkek


%d blogger ezt szereti: