Sopron.info.hu

Lesz foci Sopronban!

A hír tehát örömteli, egyben azonban megdöbbentő is lehet. Ugyanis a dolgok állása a következő: a jelenlegi helyzet szinte kezelhetetlenné vált, ami egyértelműen a többségi tulajdonos ügyhöz való viszonyulásának, hozzáállásának volt köszönhető. Ezért a velük való további egyeztetés, együttműködés lehetetlenné vált.

Ebben a helyzetben született az a döntés, miszerint az NB 1-ben szereplő REAC együttese költözik Sopronba, és tavasszal a Káposztás utcában fogja lejátszani mérkőzéseit. Ugyanis az MLSZ döntése értelmében a tavaszi szezontól kezdve minden csapatnak, így a REAC-nak is villanyfényes stadionban kell lejátszaniuk a meccseket, ami jelenleg a REAC esetében nem adott. Így talált egymásra a két probléma, van egy klub, akinek van csapata de nincs stadionja, illetve van egy másik, akinek stadionja van, de csapata nincs. Az együttműködés rövid távon május 31-ig szól, azaz a REAC 7 meccset játszik majd Sopronban, a hosszú távú együttműködés pedig arról szólna, hogy a REAC végleg városunkba költözik, és a város támogatásával Soproni REAC néven indul majd a következő szezonban. Hogy Kutasi Róbert szavait idézzük stílusosan:

„Élettársi kapcsolatba léptünk, de hogy lesz-e ebből házasság, azt majd a hálószoba eldönti”

forrás: fcsopron.hu


Rendbontás a REAC-Győr meccs után

további részletek

Bemutatkozik Gőbl Gábor

további részletek

Tenisz: Babos olimpiai hátszéllel egészen a csúcsig érne a US Openen

további részletek

Babos Tímea az MTK-ba igazolt

további részletek