Pénteken elutazott Manchesterbe az NB1/B-ben bajnokságot nyert csapatunk. Barrowban játszottuk az első meccset, ahol a vendéglátoink ellen élvezetes örömjátékot nyújtva fölényesen nyertünk.
Barrow Thorps – Soproni Darazsak 20-92
Horváth Lilla, Tajkov Niki, Ilosfai Mónika, Tóth Nóra, Zachár Barbara, Vágvölgyi Petra, Turner Gina, Czérna Anett, Bognár Hanna, Czinder Adrienn
A szombati napon az óceán parton töltöttük a délelőttöt majd utána az angol első ligás Leeds volt az ellenfelünk, melyben több egyetemi angol válogatott játszott. Végig nagy küzdelem jellemezte a találkozót, melyen végig vezettünk, de a három kipontozódás után végül a dudaszókor elengedett távolival leedsi sikerrel zárult.
Soproni Darazsak- Leeds Carnegie 56-58 (13-12, 19-14, 9-11, 15-21)
Horváth Lilla, Tajkov Niki, Ilosfai Mónika, Tóth Nóra, Zachár Barbara, Vágvölgyi Petra, Turner Gina, Czérna Anett, Bognár Hanna, Czinder Adrienn
A harmadik napon Manchesterbe látogattunk, ahol az Old Trafford megtekintése és némi vásárlás után az angol első liga ezüstérmese a Manchester Mystic várt ránk.
Csapatunkon már néha mutatkozott a fáradtság jele, de időnként jó játékot is láthattunk. A harmadik negyedben feljöttünk hat pontra is, de végül meg kellett hajolnunk a mai napon a frisebben és dinamikusabban játszó hazaiak előtt. Csapatunktól páran ezen a mérkőzésen búcsúztak. Szép volt lányok!
Manchester Mystic – Soproni Darazsak 73-51 ( 17-13, 22-14, 8-9, 26-15 )
Horváth Lilla, Tajkov Niki, Ilosfai Mónika, Tóth Nóra, Zachár Barbara, Vágvölgyi Petra, Turner Gina, Czérna Anett, Bognár Hanna, Czinder Adrienn
- Mindenki ezt találgatja: hol lesz A mi kis falunk új Pajkaszege? 🌄🏘️🌾
- Ma is tart még a Soproni Borünnep, 20 órakor a Hooligans zenél majd 🎤🎸🎶 Még több fotó a vasárnapi hangulatról itt 👉…
- Sopron szombat este – Soproni Borünnep! 🍷✨ Ma is jó programokkal várnak ránk!
- Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪
- A tünetek pokoli kínokat okozhatnak, de van tuti megoldás? Cikkünkből kiderül 👉 https://buff.ly/JjNbena
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- SZÁRAZSÁGTŰRŐ KERT: Így élik túl a növények a kánikulát öntözés nélkül!
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Mobilos jegyvásárlás a Volánbusz valamennyi járatán!
