Az egyik desszertünk receptjét szeretném leírni nektek, ami a jelenlegi étlapomról a kedvencem. Igazi íz orgia, ahol a kókusz, a mangó édességével és savaival, meg a csoki brutalitásával, és enyhe kesernyéségével, összefonódik a szánkba.
Aztán, ebbe robban be a passio gyümölcs utánozhatatlan, aromás, hideg, savanyúsága, majd a tartteba harapva egy egészen más állagú édesség teszi teljesé a desszertet.
Mangó-Kókusz tortácska csoki habbal és golgotagyümölcs fagyival.
Ilyenkor télen van a szezonja a „déli” gyümölcsöknek, amik gyermekkoromban a banán-mandarin-narancs hármasban fulladtak ki. Sőt riadóláncba ment a hír, hogy éppen melyik élelmiszerboltban lehet banánt kapni, és édesanyám már rohant is a munkából oda, és ha szerencsénk volt tudott még venni pár kilót. Aztán idővel jobb lett a helyzet, mert a panellakásban ahol laktunk, az alsó szomszéd a GYESEV- nél lett mozdonyvezető , és ők bizony már akkor naponta átjártak Ausztriába, ahonnan aztán „csempésztek” banánt, milka csokit meg tobleronét. Manapság már kicsit jobb a helyzet ezen a téren. Bár be kell vallanom, hogy az interspaarban még sosem tudtam olyan finom mangót venni, mint amilyet a határtól 13 kilométerre a Kismartoni Merkurban.
Na de maradjunk a receptnél! Először egy omlós tésztát (mürbteig) készítünk, 100g porcukor,200g hideg vaj, kockákra vágva, és 300g liszt, és egy csipet só segítségével. Az egészet kézzel összegyúrjuk, majd egy-két órára a hűtőbe pihenni hagyjuk. A pihentetés után vékonyra nyújtjuk, kiszúrjuk majd kivajazott tarte formába helyezzük. Villával párszor megböködjük, és pár szem mogyorót szórunk bele. Mindezt azért, hogy sütés közbe ne púposodjon fel az alja. 180 fokos sütőben tizenöt percet sütjük, majd hagyjuk kihűlni. Vízgőz felett, keserű csokit olvasztunk, és ha már folyékony, vékony ecsettel kikenjük a tortácskánk belsejét! Éret mangót meghámozzuk, majd apró kockákra vágjuk. Mangó pagot (http://www.begato.hu/ferrero.htm )felére beforraljuk ,majd ebbe helyezzük a mangó kockákat, és még egyszer felforraljuk, majd hagyjuk kihűlni.
Ezután elkészítjük a kókuszmousset. A kókusztejet (tetra dobozos, literes) kemény habbá verjük, majd a hűtőbe helyezzük. Vízgőz felett három egész tojást és négy tojássárgáját, hat kanál cukorral kemény habbá verünk, ügyelve arra nehogy habart tojás legyen az egészből. Amikor már habunk elég kemény, jeges vízbe helyezzük a habüstünket, és tovább verjük, míg teljesen ki nem hűl. Hét levél zselatint hideg vízbe áztatunk, majd egy deciliter Mangaroca Batida de Cocoba
(http://www.mangaroca.com/PRODOTTI/Batidadecoco.htm) felmelegítünk, míg folyóssá nem válik. A tojáshabhoz adjuk óvatosan, a felvert kókusztejet, majd a feloldott zselatint. Ízesítjük zöldcitromlével, kókuszlikőrrel, és ha kell még egy kis cukorral. Hűtőben hagyjuk megdermedni.
A csokimousset készítünk. A tojást az előzőekben leírt módon elkészítjük. Egy liter hideg tejszint, négy kanál cukorral, habbá verünk . 250g(http://www.valrhona.com/de#/espace-gourmets/pedagogie-du-gout) Valrhona csokit vízgőz felet felolvasztunk, majd hagyjuk visszahűlni,de nem hagyjuk megdermedni. A tojáshoz csorgatjuk a csokit, majd belkeverjük a tejszínhabot, ízesítjük egy kis szárított narancshéjporral, meg egy finom espressoval. (illy) Habzsákba töltjük, majd szintén hagyjuk a hűtőben megdermedni.
A golgotagyümölcs fagyihoz, a gyümölcspürét felére beforraljuk (http://www.gourmet-versand.com/article2744/pellorce-und-jullien-passionsfrucht-pueree-maracuja.html) , és hagyjuk kihűlni. Aztán angolkrémet készítünk, amihez 250g tejet és 250g tejszint összekeverünk, és vanilliával felforralunk. Vízgőz felett hat tojás sárgát, 200g cukorral, habossá verünk, majd folyamatos keverés mellet hozzáadjuk a felforralt tej-tejszin keverékünket. Még mindig vízgőz felett addig keverjük, míg szép krémes állagú nem lesz. Átszűrjük, és hozzáadjuk a golgotagyümölcs pürénket. A masszát pacojet dobozba töltjük, és kifagyasztjuk.
Tálaláskor a tortánkat egy csipet marcipánnal a tányérra ragasztjuk majd mangó ragut kanalazunk bele. Erre jön a kókuszmousse, meg szépen körbe kis golyókban, a csoki is. Melléje helyezzük a golgota gyümölcs fagyit.
- Mutatjuk, ki a mai kieső 💔😔
- Hagyomány és alkotás: megnyílt Sebőkné Fekete Mária hímzéskiállítása Sopronban Szálán varrott hímzések címmel nyílt meg…
- Sopronban kezdte meg 2026-os szezonját a Food Truck Show Idén is elstartolt a népszerű gasztronómiai eseménysorozat, mel…
- Csendes krízis: a vape letarolja a tinédzsereket 🥺🥀
- Megnyílt Hainer István Test és mozgás fotókiállítása a Festőteremben, amely a mozgás legintenzívebb pillanatait őrzi meg…
- Milák Kristóf ezt súgta oda riválisának a dobogó tetején Az egy év kihagyás után visszatérő klasszis 100 gyorson aratta az első győzelmét a soproni úszó ob-n. #magyarnemzet #sport #milakkristof #sopron #uszas #ob #gyozelem
- #sopron #dance #party
- #urbex #sopron #abandoned #fy #hungary
- #sopron #urbex #koronahote #kastely #anbandoned @𝒍𝒊𝒂
- 📍 Sopron 🇭🇺 Hungarian National Championships 2026 #100free #🥇 #swimming #milakkristof #kristofmilak
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- MIYAWAKI mini erdő: Ültess saját, önfenntartó erdőt a kertedbe! 🌳✨
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!







