Sopron.info.hu

Maradt remény a visszavágóra

  2008 dec 11 / #lapszemle

Csapatunkban a sérüléséből felépült Couisnard vállalta a játékot, ám az első félidőben nem tudtuk tartani a hazai irányítót Watsont, és a csereként pályára lépő Trepák is jól játszott. Végig a zalaiak vezettek, az Albacomp elleni összecsapáson látottakhoz képest igen gyengén védekeztünk.

Brooks és a pihent Couisnard villogott, de hogy az első félidőben a gyengén védekező Sopron nem szakadt le jobban, azért Vesztergom is sokat tett néhány ügyes megmozdulással. Szünet után már rendezte védekezését a Sopron, fel is jött, ami bosszantó volt, hogy újra kimaradt több büntető.

A záró szakaszban a hazai oldalon Helbich villogott a palánk alatt. Már-már úgy tűnt, közel 20 pontos ZTE-sikerrel végződik a találkozó, ám az utolsó másfél percben Brooks előbb egy duplát dobott, majd a félvonal közeléből egy triplát, így 12 ponttal nyert a ZTE, a visszavágón bármi megtörténhet.

Meszlényi Róbert: – Az Albacomp elleni meccs többet kivett a csapatból, mint gondoltam, így az már hamar látszott, hogy nyerni nem tudunk. Ezek után arra figyeltünk, hogy olyan eredményt érjünk el, amely után marad esély a visszavágón továbbjutni. A végén ez szerencsére sikerült.

ZTE-Soproni sÖrdögök 95-83 (24-17, 28-25, 17-19, 26-22)
Zalaegerszeg, Magyar Kupa selejtező, 1. mérkőzés, 800 néző. V: Forrai, Márton, Tóth.
ZTE: WATSON 29/12, GÁSPÁR 12/6, Hinnant 13/6, Kámán 9/3, HELBICH 19. Cs: TREPÁK 13, Baki, Simon. Edző: Völgyi Péter.
Sopron: Cruz 13/9, BROOKS 21/15, COUISNARD 19, Körtélyesi 6, Dies 9. Cs: VESZTERGOM 7, Csorvási 2, Boldizsár 2, Halmai 2, Kováts. Edző: Meszlényi Róbert.

sakc.hu