Tizedik alkalommal nyílt meg csütörtökön az innoLignum erdészeti és faipari szakkiállítás és vásár a soproni Novomatic Arénában, ahol szombat délutánig négyezer négyzetméteren több mint hatvan kiállító mutatja be a szakma újdonságait.
fotó: Leczovics Zsolt
A megnyitón Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere köszöntőjében elmondta, hogy a seregszemle nem csak a szakmabelieket juttatja újinformációkhoz, hanem a Soproni Egyetem oktatói és hallgatói is be tudják építeni az ott látottakat a gyakorlati oktatásba.
fotó: Leczovics Zsolt
Prof. Dr. Náhlik András, a Soproni Egyetem rektora arról beszélt, hogy a szakvásár mellett konferenciákat is tartanak, ahol egyebek mellett a faipar digitalizálása, a ragasztóanyagok és a szabványosítás témaköreit járják körbe a természetközeli erdőgazdálkodás jegyében.
fotó: Leczovics Zsolt
A négyezer négyzetméteren erdészeti és faipari kis és nagyipari gépeket, szerszámokat mutatnak be, köztük egy olyan bozót és cserjeirtó és aprító gépet, amelyet az erdészeti és faipari területeken túl az építőiparban is hasznosítani lehet. Nemes Norbert, a Nemes Bau Plusz Kft. ügyvezetője a 24 tonnás gépről elmondta, hogy Magyarországon ez az egyetlen ilyen jellegű nagyipari gép, amelyet terület előkészítéséhez használnak.
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
A kiállításon a fafelhasználást demonstrálva készházakkal, tetőszerkezetekkel, parkettákkal, szaunákkal és lépcsőkkel ismertetik meg a közönséget a kiállítók, az energetika és tüzeléstechnika témakörben a biotüzelést, fa és pellet tüzelésű kályhákat és kazánokat mutatnak be, míg a szabadidő témakörben egyebek mellett a vadászattal és a vadgasztronómiával kerülhetnek közelebb a látogatók.
Száz négyzetméteren az állami erdőgazdaságok is bemutatkoznak, amelyek az erdőt és a természetet mutatják be a gyermekeknek játékos formában, de lesz faesztergályos bemutató és veterán motorfűrész kiállítás.
A kiállítás és vásár egyik különleges érdekessége és látnivalója többek közt SMIDT RÓBERT fafaragó művész 5 m x 2 m-es HIMNUSZ-táblaképe, amely a téma tartalmának precíz megjelenítése mellett egy lenyűgöző alkotás.
fotó: Leczovics Zsolt
- A családtámogatások megőrzése a legfőbb tétje a vasárnapi választásoknak-mondták nekünk a soproniak!
- Híradó – 2026.04.10. – Péntek – Sopron TV
- Darazsak Sportakadémia: Az alapítástól a Campus átadásig
- Vannak alapértékek, amelyekhez ragaszkodjunk!-a választásokról kérdeztük az embereket Sopron utcáin.
- Ne menjünk bele a bizonytalanságba!-mondta dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere a Mozaikban❗️
- 🗳️Kapu Tibor magyar címeres tollal húzta be az x-et📸👇 óó
- ❗️REKORD – A VÁLASZTÁSRA JOGOSULTAK TÖBB MINT 5️⃣7️⃣%-a SZAVAZOTT MÁR SOPRONBAN
- ❗️RENDKÍVÜLI- Darázscsípés miatt nem tudta aláírni a névjegyzéket egy választópolgár Fertőrákoson Fertőrákos 1. számú sz…
- ❗️VÁLASZTÁS 2026 – Sopronban az országos átlagnál magasabb a részvételi arány📝
- Barcza Attila feleségével együtt adta le szavazatát Sopronban🗳️📸 Fotó, videó👉 https://tinyurl.com/45b4phya
- “Emlékszem sopronban…”❤️🤍💚#tisza #tiszapart #viral #magyarorszag #aradjon
- Nézz a fiadra, nézz a lányodra, gondolj a hazádra és szavazz a TISZA-ra! #tiszapart #aradatisza #rendszervaltas #sopron
- #orszagjaras#sopron#magyarpeter#rendszervaltas#2026valasztasmagyarorszag
- Hallerné, a szatírvédő❗️Kiderült, hogy mit gondolnak a soproni tiszás jelöltről az utcán… #sopron #magyarország #nekedbe #fyp #politika
- ib: @WaterPoloGirls #foryoupage #67 #waterpolo #sopron #funnymemes
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- SÁFRÁNYFŰ szaporítása: Így lesz dús és TŰZPIROS a kerted!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
