Megtalálták az eltűnt soproni ügyvédet
Egy szolgálaton kívüli rendőr szombaton épségben megtalálta Juretzky Csaba soproni ügyvédet, akinek szerdai eltűnését egy nappal később jelentették be a hozzátartozók, tájékoztatott a rendőrség.
A Sopron és Brennbergbánya közötti úton ismerte fel a rendőr az ügyvédet, ezután Juretzky Csabát orvosi kivizsgálásra kórházba vitték. Eltűnésének oka egyelőre ismeretlen, később hallgatják meg, mondta Kocsis Tünde, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Juretzky Csaba a helyi Fidesz tagja, az előző ciklusban a közgyűlés jogi bizottságának tagja volt.
A Nyugatmagyar pénteken arról írt, hogy az ügyvédnek szerdán délelőtt tíz óra körül lett volna egy találkozója a Sörházdomi kilátónál. Utoljára annyit lehetett tudni róla, hogy kiszállt a taxiból, egy órával később azonban már a mobilja sem volt elérhető, írták.
index.hu