Ebben a rovatban időről időre olyan neves személyeket mutatunk be nektek, kik nagyon sokat tesznek azért, hogy tisztán és szeretetben élhessünk Önmagunkkal és embertársainkkal. Bhagawan Sri Sathya Sai Baba
1926. november 23-án született. Egész életét Isteniségének megnyilvánulásai jellemzik. Világra jöttét csodálatos események kísérték: születésekor a házban lévő hangszerek maguktól kezdtek játszani.
Később kobrát találtak a takaró alatt, amin újszülöttként feküdt. Már gyermekkorában azonosnak érezte magát minden élőlénnyel, és irtózott attól, hogy tápláléknak szánva, megölik a madarakat és az állatokat. Nem volt hajlandó húst enni. Már négy évesen sokszor a kéregető koldusoknak adta ebédjét. Nem bírta nézni a szenvedést. Határtalan részvétről tett tanúbizonyságot.
Nyolcévesen a korabeli gyerekekből csoportot szervezett Istent dicsőítő dalok éneklésére, és saját szerzeményéből hajanokat (szent dalok) tanított társainak.Kezdetektől fogva csodálatos erők birtokában volt. Istentiszteletek után például egy üres zsákból – prashadot – áldott ételt, édessséget osztott. Előre megjósolt késöbbi eseményeket, különböző tárgyakat teremtett a semmiből.
Hozzátartozói, attól tartva, hogy természetfeletti képességei egy, a testét megszálló gonosz szellemnek tulajdoníthatók, különböző eszközökkel – többek közt fizikai kínzásokkal – igyekeztek kiűzni belőle a vélt szellemet. A kínzásokat és megpróbáltatásokat Baba nyugalommal viselte. E kísérletek során kinyilvánította magáról, hogy Ö az újjászületett Shirdi Sai Baba. Mindaddig a dél-indiai Puttaparthiban nem hallottak Shirdi Sai Babáról, Aki a tőlük 1000 km-re, északnyugatra fekvő Shirdiben élt és tevékenykedett.
14 évesen, 1940. október 20-án kijelentette, hogy többé nem tartozik a családjához, és levetve a magára öltött Maya (illúzió) köntösét, követőihez csatlakozik, hogy beteljesítse Isteni Küldetését. Ezt követően a hívők mind nagyobb és nagyobb számban sereglettek köré. Követői csodák sokaságát láthatták, ami mind boldogságukat és jólétüket szolgálta.
Többek közt, a Chitravathi folyó közelében található egyik tamarind fáról (ma Kalpa Vriksha néven ismert) egymás után szedte, a hívők által kívánt gyümölcsöket. Mindenütt megnyilatkozó erejével segítette híveit.
Gyógyíthatatlan betegségektől szabadította meg őket, és Kegyének jeléül tárgyakat teremtett számukra. Hasonló csodák máig is jellemzőek Swami tevékenységére, és nem csupán Indiában fordulnak elő, hanem a világ minden részén, ahol az emberek Istent keresik. A hívők gyakran lelnek rá Sathya Sai Babában Isten-keresésük beteljesült céljára.
Demuth János
http://ezoterikasopron.uw.hu/
- Híradó – 2026.04.13. – Hétfő – Sopron TV
- Hajrá Sopron – sportmagazin – 2026.04.13. – Hétfő – SopronTV
- Mozaik–Műtéti eszközökkel is támogatják a kórházat a felajánlott adóból – vendég: dr. Losonci Ferenc
- A családtámogatások megőrzése a legfőbb tétje a vasárnapi választásoknak-mondták nekünk a soproniak!
- Híradó – 2026.04.10. – Péntek – Sopron TV
- A Soproni Egyetem világszínvonalú fenntarthatósági elismerésben részesült 2026. április 13-án a Cardiff Castle ikonikus…
- Vajon meddig erősödik a forint? 😉
- Világszínvonalú elismerést kapott a Soproni Egyetem Cardiffban, Walesben A Soproni Egyetem világszínvonalú fenntarthatós…
- Közel 500-an vettek részt a GYIK Rendezvényház tavaszi szüneti programjain. Volt játék, nevetés, varázslat, alkotás és k…
- Szalamandra-tó (Tacsi-árok) – időszakos útlezárás feloldása A Sopron és Vidéke Horgász Egyesület kiemelt együttműködő p…
- Mintha egy másik világba lépnél… 📚✨ A csend, a történelem és a könyvek illata egy helyen 🤍 #sopron #kolostor #fypp #aesthetic #hiddenplaces
- #sopron #foryou #tiszta #magyarpeter #nekedbe
- Krán: ⚽⚽⚽ Juhász: ⚽ Nézd újra mindet! 🎥 @kranati13 #vond #hali #haladás #szombathely #savaria #sopron #foci #futball #labdarúgás #football #soccer #szurkolás #szurkolók #fans #gól #goal #ünneplés #celebration #magyarország #hungary #nb3 #nbiii #bajnokság #tábor
- Én már szavaztam! ❤️🤍💚 #sopron #választás #szavazás #sors #remény
- Köszi Főni! Vérszerződés – Sopron – 1992 🥁🎤🎸🎶😎😜 #vsz #vérszerződés #vsz1992 #sopron #orbánviktor
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- SÁFRÁNYFŰ szaporítása: Így lesz dús és TŰZPIROS a kerted!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
