Október 31. Szerda 18.00 Én, mint hobbi újságíró, izgalmat, érdekességet, (sokkmindent) kedvelő ember, látogatom és követem a Sopronban zajló eseményeket. Mindenhol nem tudok ott lenni és őszintén szólva nem is akarok, de ami érdekel, oda, ha tudok, elmegyek.
A kosárlabda szezon elkezdődött, s bár munka utáni rohanások árán is, de mindig odaérek az MKB Arénába. Az ülőhely megszerzése még nem jelent problémát, de biztos vagyok benne, hogy a ‘felkapottabb’ meccseken már nem lesz ilyen könnyű a popsilerakás, és lesz úgy, hogy a lépcsőn, vagy esetleg állva kell majd egy – egy mérkőzést végignéznem.
A szerdai meccsen a szívbéli szurkolók természetesen nem hiányozhattak. A már ismerős arcok is eljöttek, ha ‘csak’ a Kanizsaiak ellen játszottunk, akkor is. Hiszen minden meccs más, és mindegyikből lehet tanulni. Bár többen kispadon ültek csapatunkban, izgulásra semmi ok nem volt. Az első ziccert Oleksza dobta amivel meg is kezdte a pontgyűjtést. A vendégek pontatlan dobásai látványos pontelőnyhöz jutatták az MKB csapatát.
Az első negyedet 29 – 10 -es állással zárták a kosaras lányok. A koncentráció ingadozó tendenciát mutatott a második negyedben, amit a vendég csapat ki is használt, és szép indításaikból jó ziccerek születtek. A meccs már eldölt, 56 – 29 a második negyed vége.
A Vadmacskák megszelídültek, sok – sok próbálkozásukból csak pár labdát tudtak a hálóba varázsolni. Nálunk, Milovanovic és Betti is szép három pontosokat dobáltak. A harmadik negyedben 28 pontot dobott a Sopron, 12 pontot a Kanizsa. 84 – 41 a harmadik negyed vége.
Az utolsó 10. percben elkövetett pár súlyos védekezési hibát a Sopron, ami egy sorsdöntő mérkőzéseken végzetes is lehet! A kanizsaiak felesleges faultokat halmoztak fel, amiért három játékosuk ki is pontozódott a negyedik negyedben. A soproni lányok többször kicsenték a labdát, ellenfelük kezéből, ami a bűvös 100 -hoz segítette őket. Figyelmemet egy yoyoval játszó kissrác szakította meg, aki csűrte – csavarta játékát, pokoli jól kezelte szerkentyűjét!
Ja, a meccs vége 119 – 54 lett.
- Híradó – 2026.04.13. – Hétfő – Sopron TV
- Hajrá Sopron – sportmagazin – 2026.04.13. – Hétfő – SopronTV
- Mozaik–Műtéti eszközökkel is támogatják a kórházat a felajánlott adóból – vendég: dr. Losonci Ferenc
- A családtámogatások megőrzése a legfőbb tétje a vasárnapi választásoknak-mondták nekünk a soproniak!
- Híradó – 2026.04.10. – Péntek – Sopron TV
- Újabb hét kezdődött 💪
- A Soproni Egyetem világszínvonalú fenntarthatósági elismerésben részesült 2026. április 13-án a Cardiff Castle ikonikus…
- Vajon meddig erősödik a forint? 😉
- Világszínvonalú elismerést kapott a Soproni Egyetem Cardiffban, Walesben A Soproni Egyetem világszínvonalú fenntarthatós…
- Közel 500-an vettek részt a GYIK Rendezvényház tavaszi szüneti programjain. Volt játék, nevetés, varázslat, alkotás és k…
- Mintha egy másik világba lépnél… 📚✨ A csend, a történelem és a könyvek illata egy helyen 🤍 #sopron #kolostor #fypp #aesthetic #hiddenplaces
- #sopron #foryou #tiszta #magyarpeter #nekedbe
- Krán: ⚽⚽⚽ Juhász: ⚽ Nézd újra mindet! 🎥 @kranati13 #vond #hali #haladás #szombathely #savaria #sopron #foci #futball #labdarúgás #football #soccer #szurkolás #szurkolók #fans #gól #goal #ünneplés #celebration #magyarország #hungary #nb3 #nbiii #bajnokság #tábor
- Én már szavaztam! ❤️🤍💚 #sopron #választás #szavazás #sors #remény
- Köszi Főni! Vérszerződés – Sopron – 1992 🥁🎤🎸🎶😎😜 #vsz #vérszerződés #vsz1992 #sopron #orbánviktor
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- SÁFRÁNYFŰ szaporítása: Így lesz dús és TŰZPIROS a kerted!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
