A tavalyi látogatórekordot tízezerrel írta át az idei VOLT, így hetvenhétezer aktív voltos bulizott a fesztivál négy napján. A fesztivál tizenötéves története során először fordult elő, hogy mindössze tíz percig esett az eső, a vendégek szikrázó napsütésben élvezhették a Lővérek páratlan hangulatát. Magyarország legkedveltebb vidéki fesztiválján kiváló koncerteket hallhattunk: a két fő fellépő, a Manu Chao és az Offspring koncertje egyaránt több mint húszezer vendéget vonzott a Nagyszínpad elé. A rendőrség és a VOLT biztonsági szolgálata tájékoztatása szerint nézőcsúcs ellenére a négy nap alatt egyetlen rendbontás sem történt a helyszínen és Sopron belvárosában.
Rekorddöntő VOLTon vagyunk túl: a Lővér kemping még sosem látott ennyi látogatót, mint az idei fesztiválon. Két olyan nap is volt, hogy majdnem ki kellett tenni a „megtelt” táblát: pénteken és szombaton több mint 23 ezren voltak kíváncsiak a Manu Chao és az Offspring koncertjére. Ez a szám magasabb, mint a 2007-es teltházas napon, a megnövelt terület azonban alkalmasnak bizonyult a közönség befogadására.
Az Offspring koncertje idején a legnagyobb fesztiválokat idéző feladatot adott a biztonsági szolgálat munkatársai számára a színpad előtti hatalmas tömeg kezelése. A hazai- és külföldi sztárok egyaránt elégedetten nyilatkoztak az idei VOLT-ról. Manu Chao és csapata a koncert után hajnal 4-ig bulizott a színfalak mögött, Roni Size pedig egyenesen a világ legjobb hangulatú fesztiváljaként aposztrofálta a VOLT-ot. A Reneszánsz Év keretében Sopron belvárosa adott otthont négy nap alatt nyolc színházi előadásnak, amelyek kivétel nélkül teltházzal zajlottak.
Az idei évben a korábbinál jóval többen, közel hatezren jöttek a VOLT-ra a határokon túlról is: elsősorban az osztrákok körében volt népszerű a program, de számos turistabusz és lakóautó érkezett Németországból, Hollandiából, Szlovákiából és távolabbi országokból is. A szervezők és a közönség örömére tizenöt év óta először fordult elő, hogy a koncerteket szikrázó napsütésben élvezhették a fesztiválozók.
A rendőrség és a VOLT biztonsági szolgálatának beszámolója szerint a fesztivál területén és a városban – néhány sátorlopáson túl – említésre érdemes esemény, rendbontás nem történt. A VOLT második napján a rendőrség néhány óra alatt lefülelt egy belépőjegy- (karszalag) hamisító társaságot, ők az őrszobán töltötték az éjszakát, ellenük eljárás indul.
Bár a fesztivál 10 színpadának hangereje természetesen sok helyütt hallható volt a városban, az esemény panaszvonalára 4 nap alatt mindössze 5 telefonhívás érkezett. Úgy tűnik, Sopron lakói nemcsak toleránsak a fesztivállal kapcsolatban, de megértették azt is, mekkora hasznot hoz a városnak ez az átlagosnál jóval forgalmasabb néhány nap.
Beszédesek a VOLT-hoz kapcsolódó számadatok is: amíg a kempingben lakók reggelente közel 2000 db kakaóscsigát fogyasztottak el, minden eddiginél több, közel 200.000 korsó sör fogyott az esemény alatt. A folyamatosan tisztán tartott helyszínen szelektív hulladékgyűjtés folyt, 700 köbméter hulladékot válogattak szét a területen. Sopronban és környéként minden szálláshely megtelt.
A szervezők néhány nappal ezelőtt jelentették be: újabb szerződést írtak alá a fesztiválnak otthont adó kemping tulajdonosával, így biztosra vehető, hogy még jó néhány évig ugyanitt élvezhetjük Magyarország legjelentősebb vidéki fesztiválját. A fesztivál szlogenje pedig továbbra is változatlan: Mindenütt jó, de legjobb Sopron!
- Nagyon komoly meccs áll előttünk – értékelések az elődöntő második mérkőzése után
- Híradó – 2026.04.22. – Szerda – Sopron TV
- A hét témája – Királyi Sopron Helytörténeti Vetélkedő – vendégek: Kádár Tibor, Berki László
- Érdekességek a soproni Várhelyről❗️#várhely #sopron #sopronmedia #kilátó
- Mozaik – Kis Könyves Éj – vendég: Molnár Tímea
- Nem maradt el a dráma ezúttal sem 😱😮💨
- Valóságos roham indult az ingatlanokért 😱🏠
- 🔥 Micsoda meccs volt! 1-1! Szombaton Miskolcon eldől, hogy bejut-e a döntőbe a Sopron Basket🏀 Forrás: Sopron Basket
- Győr és Szombathely indulási ponttal, egészen Sopronig szállítják a fesztiválozókat 🎉🚌
- Hajszálon múlott a tragédia 😱🚁
- A legjobbak is hibáznak☝🏻 Nagy kaland…🤷🏼♂️ #nostressdriveautosiskola #Sopron #tanulóvezető #fyou @asap.ricsyy
- @magyarpeterofficial – the MAN #tisza #magyarpeter #aradatisza #sopron #core
- Csak beülsz egy előadásra… és Olaszországban találod magad 🇮🇹✨ Anconai szerelmesek a Soproni Petőfi Színházban! Jegyvásárláshoz link a bioban! #színház #sopron #magyartiktok #theatretok #nekedbeszeretnémlátni
- tanulok vlogolni #cinematic #fy #sopron #lame #vlog
- Házigazdánk, @kristofkovacs___ felfedezte a SopronFest fő zenei helyszínét a Lőverekben! Itt láthatod majd a The Prodigy-t, Azahriah-t, Dzsúdlót, a Kruder & Dorfmeistert, a Halott Pénzt, Beton.Hofit, Pogány Indulót, a Carson Comát, és még sok sok kedvencedet! Itt tali július 2-3-4-én! Program és jegyek itt 👉 https://sopronfest.hu/ #sopronfest #mindenüttjódelegjobbsopron #sopron
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- MACSKAHERE szaporítás: Így lesznek gyönyörű növényeid INGYEN!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
