Nagy megtiszteltetés érte a napokban kis klubunkat, a Soproni sÖrdögök együtteséből nem kevesebb, mint három kosaras bekerült az All Star Kosárlabda Gálán szereplő csapatok bő kereteibe.
A Magyar válogatott néven szereplő alakulatnak „Körte”, azaz Körtélyesi Gergely a tagja, a Ligaválogatott néven pályára lépő együttes bő keretében pedig a két egykoron a Niagara egyetemen is együtt szereplő játékosunk, Alvin Cruz és David Brooks nevét olvashatjuk az MKOSZ honlapján.
Örömmel láthatjuk tehát, hogy a saját bevallása szerint is megkomolyodott Körtélyesi Gergely jó játékára Sopronon kívül is felfigyeltek. Tény: „Körte” eddig élete legjobb szezonját futja, érzi a bizalmat, s élni is tud vele – ő maga is egyre nagyobb önbizalommal játszik.
Ez a kerettagság is egy jele annak, hogy „Körte” – érik. A 12,1 pontos és 6 lepattanós átlaga mindenesetre tiszteletet parancsol.
Ami a jobbára az NB I-ben szereplő idegenlégiósokra épüllő Ligaválogatottat illeti – Mészáros Zalán és Orosz László személyében két „régi magyar motoros” nevét is e keretben találjuk – David Brooks a maga közel 20 pontos (18,8), és csaknem 3 gólpasszos (2,8) és 4,9 lepattanós átlagával „kvalifikálta magát” a bő keretbe, csapatunk Puerto Rico-ból érkezett játékmestere, Alvin Cruz pedig 18,4 pontot és 4,1 asszisztot jegyzett eddig -megerősítve közel 4 lepattanóval.
Ezekkel az adatokkal mindketten az első tíz játékos között található, a dobott pontok tekintetében a ranglistán!
A szakvezetők – a Magyar válogatottnál Mészáros Lajos, a Ligaválogatottnál pedig a Pór Péter, Peresztegi Nagy Ákos edzőkettős – március 20-án jelöli ki a 12-12 fős, magán a gálán pályára lépő szűkített kereteket.
Addig játékosaink edzőmérkőzésen (SMAFC, kedden délután), 14-én Pakson az ASE otthonában, majd 18-án az MKB Arénában, a Dombóvár ellen győzhetik meg a gála-válogatottak szakvezetőit: a sÖrdögök jelöltjeinek ott a helyük a csapataikban…
sakc.hu
- 🪖 A Soproni SZC Vas-és Villamosipari Technikum tanulói a Honvéd Kadét Program keretében tettek élményekkel teli làtogat…
- 🎸 Ki ne ismerné azt a bizonyos, nagybetűs DELTA ÉLETÉRZÉST? 😎 Aki már átélte, tudja miről beszélünk. 🌞 Aki még nem, a…
- ❓Milyen gyepápolási munkák várnak ránk áprilisban? A tökéletes pázsitot áprilisban alapozhatjuk meg, ilyenkor időszerűek…
- A legkisebbektől a legidősebbekig mindenki találhatott magának felfedeznivalót 🌳👨👩👧👦
- 🍷 Bejelentették a Soproni Borünnep első fellépőjét! Pénteken kora este két olyan előadóművész érkezik a Soproni Borünne…
- ▶️ Megkezdődött a Csengery utca felújítása! #Sopron
- #sopron #neurorehab #nemallokmegacelig
- 🤝🏻Bekeretezett emlékképpel köszönte meg egy férfi két hős rendőrnek, hogy megmentették az életét Sopronban🚔Egy darázscsípés miatt allergiás sokkot kapott a férfi, a kutyája a kocsiban rekedt és kapálózás közben kapcsolgatta a fényszórót😮Ezt vette észre két rendőr, akik beadták az ellenszert a férfinek‼️Azóta egyre népszerűbb az állat, már az eledelét is finanszírozza egy országos hálózat…👀 #foryou #fyp #nekedbelegyen #hungary #news
- #kajla #hőskutya #sopron #kutya #tenyek
- 🎥FC Sopron – Ikona Beton Zsámbék⚽️ ❤️🤍Hajrá FC Sopron!🤍❤️ #fyp #fcsopron #sopron #nb3 #footballtiktok
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- MIYAWAKI mini erdő: Ültess saját, önfenntartó erdőt a kertedbe! 🌳✨
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
