Nehéz időszakhoz érkezett csapatunk. Kiliti elleni kupasiker után lehetőségünk nyílt a megyei kiskupában való részvételre. Így Végh Tibor legénységének heti két meccses terhelés mellett az eredményekre is figyelmet kell fordítani.
Eddig ez nem is jelentett gondot a fiúknak, hiszen iskolajátékkal Répcelakról is elhozták a három pontot.
A meccsről edzőnk adott rövid összefoglalót:
Úgy érzem végig kézben tartottuk a mérkőzést. Kisebb hibáktól eltekintve összességében jól játszottunk és megérdemeltük a győzelmet. A mérkőzés elején megszereztük a vezetést, egy szerencsésen megpattant labda az ellenfél hálójában kötött ki. Végig mi diktáltuk a tempót, így már csak az volt a kérdés, hogy mikor rúgjuk a következőt? Mentálisan mindenképpen fejlődik a csapat, mert a peches szöglet után bekapott gólt követően sem egymást hibáztatták, hanem harcoltak tovább. A meccs vége felé pedig Legoza egy pontos támadás végén megszerezte a győztes gólt. Összességében elégedett vagyok a fiúk teljesítményével, remélem nem törik meg a lendületük!
Csapatunk a kiskupa miatt most több meccset is játszik. Hogyan készülnek a meccsre?
A szerdai időpont nem túl jó, mert a hétvégi bajnokira így kevesebbet tudunk koncentrálni. Konkrét célokat nem tűztünk ki erre a kiskupára, ennek ellenére minden meccsre úgy megyünk ki, hogy megnyerjük. Elmegyünk, játszunk egyet, aztán majd meglátjuk… Azért sem előnyös a szerdai program, mert nem várt sérüléseket és eltiltásokat is összeszedhetünk, amik nem hiányoznak a hétvégi mérkőzések előtt.
sopronivse.hu
- Mindenki ezt találgatja: hol lesz A mi kis falunk új Pajkaszege? 🌄🏘️🌾
- Ma is tart még a Soproni Borünnep, 20 órakor a Hooligans zenél majd 🎤🎸🎶 Még több fotó a vasárnapi hangulatról itt 👉…
- Sopron szombat este – Soproni Borünnep! 🍷✨ Ma is jó programokkal várnak ránk!
- Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪
- A tünetek pokoli kínokat okozhatnak, de van tuti megoldás? Cikkünkből kiderül 👉 https://buff.ly/JjNbena
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- SZÁRAZSÁGTŰRŐ KERT: Így élik túl a növények a kánikulát öntözés nélkül!
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Mobilos jegyvásárlás a Volánbusz valamennyi járatán!
