Alig öt hónappal később pedig ugyancsak a Kisalföldben az Állami Számvevőszék nyilatkozata ekként szól: “A kancellári rendszer bevezetésével átalakult gazdálkodási, irányítási rendhez kapcsolódóan, az egyetem 2015-ben nem vizsgálta felül a szervezeti és működési szabályzat mellékletét képező szabályzatok közül az etikai kódexet, a térítési és juttatási szabályzatot, az oktatói munka hallgatói véleményezésének rendjét, továbbá a tanulmányi és vizsgaszabályzatot. Az egyes gazdálkodási jogkörök gyakorlásának részletes szabályaira és módjaira vonatkozó kancellári utasítás kiadását követően – az előírások ellenére – nem vezettek nyilvántartást az aláírási jogkörrel rendelkezőkről. Az egyetem nem alakított ki önköltség-számítási rendszert. Mindezek alapján az egyetem nem biztosította a szabályos működés alapvető feltételeit.”
Nagyon furcsállom, hogy az idén februárban nagy elánnal, kitűnő célokkal induló Soproni Egyetemről most kedvezőtlen hírek jelentek meg. Az Állami Számvevőszék súlyos hiányosságokat tárt fel. Még furcsább, hogy a Számvevőszék a jogelőd, Nyugat-Magyarországi Egyetem gazdálkodásnak és működésének vizsgálatait 2009-2013 között végezte el. A meghatározott intézkedési feladatok utóellenőrzése pedig 2015. március 17. és 2017. június 12. közötti időszakra terjedt ki. A Soproni Egyetemnek ezek szerint alig több mint negyed éve volt a korábban évek alatt összehalmozott problémák megoldására?
Ez a nyilatkozat a Kisalföldben ebben az évben július 10-én jelent meg: „Tudjuk, hogy egyetlen felsőoktatási intézménybe sem annak pénzügyi helyzete miatt jelentkeznek a diákok, hanem a diploma értéke, a megszerezhető tudás, a felkészült oktatók miatt. Az oktatás színvonalának fejlesztéséhez azonban fontos a stabil pénzügyi háttér is. Az egyetemnek a valódi kitörési pontot a saját bevételszerző képességének az erősítése jelenti, amely az oktató és kutató kollégák munkája nélkül elképzelhetetlen. A kancellári vezetés abban nyújt segítséget, hogy a bevételek megszerzése és felhasználása jogszerű és hatékony legyen – tette hozzá Bedők Julianna, aki azt is elmondta, az új modell alkalmazásával a Soproni Egyetem öt éven belül az egyetemi rangsorban utolérheti a Prágai Élettudományok Egyetemét.
- Csornai mérnök lesz az új kormány agrárminisztere ❗👇
- 🥶 Fagyhat reggel, és napközben is tartogat meglepetéseket az időjárás ⛅👇
- 🪚 Íme a legjobbak 👏👇
- „Város a Házban” – Soproni zenekarok a Magyar Zene Háza fesztiválján Városunk gazdag zenei életét mutatja be a Magyar Ze…
- 🖼️ A tárlat olyan másodperceket ragad meg, amelyek a hétköznapok rohanásában észrevétlenül suhannának el mellettünk 📸�…
- Köszönöm Sopron, remélem hamarosan újra találkozunk!🫶@Emlékek Éjszakája #fy #dj #DjAdonis #emlékekéjszakája #sopron
- Úszóverseny napi vlog Úszó OB 4. nap Sopron💚 #napivlog #vlog #verseny #egynap #uszas
- A Várhelyen is velünk él a történelem. 🍀 #Sopron
- #sopron #eskuvo #party #fy #eventgarden
- #lljunior #sopron #emlékekéjszakája❤️🔥
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- MIYAWAKI mini erdő: Ültess saját, önfenntartó erdőt a kertedbe! 🌳✨
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
