Amint arról Bokor Ákos hétfőn már a játékosoknak is beszámolt, az új évadban új néven szerepel a Soproni sÖrdögök férfi kosárlabdacsapata, azok után, hogy a sörgyár nem hosszabbította meg szerződését a csapat támogatására.
A sörgyár – különböző neveken – 18 éven át támogatta a soproni férfi kosárlabdacsapatot. Az ügyvezetővel a kialakult új helyzetről beszélgettünk.
Meglepte a sörgyár döntése? – kérdeztük ügyvezetőnket.
Mondjuk úgy, a jelen helyzetben sajnos ez is benne volt a pakliban, de reménykedten abban, hogy el tudjuk kerülni.
Sajnos nem sikerült. Ez mennyi kiesést jelent a büdzséből?
A konkrét összeg nem publikus, a költségvetés tíz-tizenöt százalékát kell pótolni.
Meddig van pénze a klubnak?
Jelen helyzetben azt mondom, hét hónapot látok biztosítottnak a 10-ből
Hány „lábon áll” a klub?
Eddig azt mondhatjuk öt lábon állt, a város, a sörgyár, a Lidl, a Bischoff volt a négy fő pillér, valamint kisebb, de hűséges. áldozatkész és nagyon fontos támogatóink, akiket edzőnk öccse, Meszlényi László hozott a klubhoz és tartott össze.
A város sincs könnyű helyzetben, hogy áll a csapathoz?
Éppen ma beszéltem Abdai Géza Alpolgármester Úrral az ügyben. Az önkormányzat adja a támogatást, szerintem többet nem is szabad adnia, másra is kell pénz. Az Alpolgármester Úr biztosított, a város mellettünk áll, próbál segíteni.
Hogyan tud a város segíteni, s mit lehet tenni, mondjuk az elnökségnek, hogy pótolja a klub a kieső milliókat?
Nagyon nehéz a helyzet. Azt gondolom, a vállalkozások,cégek nemcsak Sopronban, máshol is saját maguk életben tartásáért, a túlélésért dolgoznak, nem nagyon vannak olyan helyzetben, hogy szponzoráljanak. Úgy gondolom, a város vezetése a maga kapcsolati tőkéjével segíthet. Abban, hogy biztosított legyen az egész évad, össze kell fognunk nekünk sportvezetőknek a város vezetésével. Azt gondolom, az önkormányzat – hangsúlyozom, nem közvetlen anyagi – segítségével meg tudjuk, és biztos vagyok benne, megoldjuk, s remélem, minél hamarabb megoldjuk a problémát.
Nem tart attól, hogy a helyzet kihat a játékosok hangulatára, teljesítményére?
Egyenlőre nincs helyzet, ahogy mondtam -szerencsére- a likviditás biztosított elég sokáig. De röviden: nem, a szerződésük megvan, kapják a fizetésüket, s teszik a dolgukat. Mi vezetők pedig a magunkét, van öt-hat hónapunk, hogy megoldjuk a nehézségeket. Bár magyar vonalon igen nagy átalakuláson ment át a csapat, ahogy hétfőn végignéztem a magyar magon, azt gondoltam, ez jó kis állomány.
Két játékos, két külföldi kosaras, egy irányító és egy center hiányzik a keretből. Mit gondol, milyen csapat lehet Sopronban a következő évadban?
Bízom benne, hogy a tavalyi szinten tudjuk tartani a gárdát, egy szerethető csapatot akarunk összehozni, akik a következő szezonban is a felsőházba jutnak.Ott pedig minden lehet… Persze ehhez az kell, hogy az előbb említett nehézségek minél előbb megoldódjanak.
sakc.hu
- Híradó – 2026.04.13. – Hétfő – Sopron TV
- Hajrá Sopron – sportmagazin – 2026.04.13. – Hétfő – SopronTV
- Mozaik–Műtéti eszközökkel is támogatják a kórházat a felajánlott adóból – vendég: dr. Losonci Ferenc
- A családtámogatások megőrzése a legfőbb tétje a vasárnapi választásoknak-mondták nekünk a soproniak!
- Híradó – 2026.04.10. – Péntek – Sopron TV
- Világszínvonalú elismerést kapott a Soproni Egyetem Cardiffban, Walesben A Soproni Egyetem világszínvonalú fenntarthatós…
- Közel 500-an vettek részt a GYIK Rendezvényház tavaszi szüneti programjain. Volt játék, nevetés, varázslat, alkotás és k…
- Szalamandra-tó (Tacsi-árok) – időszakos útlezárás feloldása A Sopron és Vidéke Horgász Egyesület kiemelt együttműködő p…
- Mutatjuk, meddig érdemes várni a kocsimosással 🫧🧼🚘
- Minden értékét elvitték 😱😫
- Mintha egy másik világba lépnél… 📚✨ A csend, a történelem és a könyvek illata egy helyen 🤍 #sopron #kolostor #fypp #aesthetic #hiddenplaces
- #sopron #foryou #tiszta #magyarpeter #nekedbe
- Krán: ⚽⚽⚽ Juhász: ⚽ Nézd újra mindet! 🎥 @kranati13 #vond #hali #haladás #szombathely #savaria #sopron #foci #futball #labdarúgás #football #soccer #szurkolás #szurkolók #fans #gól #goal #ünneplés #celebration #magyarország #hungary #nb3 #nbiii #bajnokság #tábor
- Én már szavaztam! ❤️🤍💚 #sopron #választás #szavazás #sors #remény
- Köszi Főni! Vérszerződés – Sopron – 1992 🥁🎤🎸🎶😎😜 #vsz #vérszerződés #vsz1992 #sopron #orbánviktor
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- SÁFRÁNYFŰ szaporítása: Így lesz dús és TŰZPIROS a kerted!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
