Ő soproni
Sördögök – Körmend március 26., szerda 19.00 Az a kocsi mennyiség ami a Sportcentrum előtt parkolt, szinte hihetetlen látvány volt. Mint kiderült, lelkes, körmendi rajongók hada érkezett Sopronba. A bejáratnál kisebb tömeg állt, már csak soproni lakosokat engedtek be a rendezők és a rend őrei.
Szerencsémre az ajtóban álló fiatal ember ismert, így megúsztam, hogy igazoljam lakcímemmel hovatartozásomat. Két lelátót foglaltak el a kosár sportot szerető vendégseregek. A meccset megnyerni nem volt egyszerű. Mindkét csapat küzdött és hajthatatlan volt. Mind a négy negyedben többszörös ‘egyenlőség’ alakult ki. A soproniak tudták, hogy csakis úgy nyerhetnek, hogy kosarakat dobnak, minden lehetőséget kihasználnak és a színvonalat végig tartják. Szó nem érheti a Sördögök házát. Mint csapat nagyot alkottak szerda este.
Egyénileg lenne kivetnivaló, például Bradleyvel kapcsolatban. Van egy rossz szokása a negyedek vége előtti támadásokkor, amikor is, mint egy hős tartogatja a labdát és nem passzol illetve kosarat sem produkál. Érthetetlen, hogy miért is csinálja… A harmadik negyedig nagyon frankó volt a soproni csapat.
Sikerült mindvégig vezetniük. A bírók munkájával hol mi, hol a vendégek nem voltak megelégedve. A harmadik negyedben rákapcsolt a Körmend 52 – 52 – nél billent a mérleg az ő oldalukra. Szerencsére csak öt pont volt a maximális pontkülönbség, amit 76 – 76 – ra egyenlítettünk.
Az utolsó pillanatok, miért is ne, tűkre ültettek minket. 45 mp – nél még a Körmend vezetett három ponttal, amit Boldi két büntetője karolt fel. Bradleyt Jermaine faultolta, szándékosan, ami nagy butaság volt a ”híres körmendi utánpótlástól”. Bradley 2-2 bedobott, Lesko úgyszint dobhatott, majd Viggiano tette az ire a pontot. 86 – 81 lett a végeredmény ami vastapsot érdemelt.
Ezt, mi szurkolók örömmel meg is tettük. 1. negyed 17-17 2. 42-39 3. negyed 62-65