Sopron.info.hu

Oda a szekszárdi pályaelőny, vezet a Sopron Basket a döntőben!

  2018 ápr 26 / #hírek

A címvédő Sopron magabiztosan nyert az alapszakaszgyőztes Szekszárd vendégeként csütörtökön a női kosárlabda NB I döntőjében, az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc első mérkőzésén.

illusztráció

A két gárda döntője nagy izgalmakat ígért, mivel mindkét csapat 18/2-es győzelmi mérleggel zárta az alapszakaszt, és csak az egymás elleni összevetésnek volt köszönhető a szekszárdiak elsősége. A rájátszást tekintve egyaránt 22/2 volt a felek mutatója, ráadásul tavaly ugyanez a két együttes szerepelt a fináléban, melyben 3-1-re győzött a Sopron.

A tolnaiak remek idényt futnak: megnyerték az alapszakaszt és elhódították a Magyar Kupát. Utóbbi döntőjében két ponttal győzték le a Sopront. A vendégek mellett szólt ugyanakkor, hogy vasárnap sporttörténelmet írva ezüstérmet szereztek az Euroliga hazai rendezésű döntőjében.

A csütörtöki csata a címvédő 6-0-s vezetésével indult, ám a hetedik percben már a Gereben Lívia vezérelte házigazdáknál volt az előny (11-10), akik hamarosan 16-11-re elhúztak. A nyitónegyed Jelena Milovanovic dudaszós triplája révén döntetlennel zárult. A folytatásban az Atomerőmű öt perc alatt egy pontot hozott össze, ezalatt a Sopron hat ponttal meglépett, a nagyszünetben 27-31 volt az állás.

Fordulás után egyre jobban magához ragadta a kezdeményezést Roberto Iniguez címvédő csapata, a 27. percben 33-43-ra elhúzott, Milovanovic – a mezőny legjobbja – pedig már 16 pontnál tartott. A harmadik negyed végére 14 pontra nőtt a különbség (35-49), ekkor eldőlni látszott a mérkőzés. A zárószakaszban Zeljko Djokic tanítványai 35-51 után nagy rohamot indítottak, sorozatban hét pontot szereztek, de kilenc pontnál közelebb nem tudtak férkőzni ellenfelükhöz. A soproniak végül magabiztos győzelemmel vették el a Szekszárd pályaelőnyét a döntőben, csakúgy, mint tavaly.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc második mérkőzésére vasárnap 18 órakor kerül sor Sopronban.

 

 Eredmény:
    döntő, 1. mérkőzés:
Atomerőmű KSC Szekszárd-Sopron Basket 53-63 (16-16, 11-15, 8-18, 18-14)
———————————————————————–
Legjobb dobók: Oblak 11, Gereben 10, Silva da Costa 8, illetve Milovanovic 16, Turner 12, Fegyverneky 9, Page 9