Csapatunk könnyed gyõzelemmel melegített a szerdai Euroliga összecsapásra.Különleges nap volt számunkra a mai, hiszen végre csapatunkat erõsíthette játékával Krivacevic Tijana, akit hatalmas tapssal fogadott a soproni publikum.
Könnyû kosarakkal indult a mérkõzés, a második perc végéig 5 kosarat láthattunk, melybõl négyet mi értünk el (8-2). A 3. percben már két számjegyû különbséget jegyezhettünk fel. Nem csoda, hogy a vendégek vezetõedzõje idõt is kért (12-2).
Ez sem segített a lelkes vendégeken, akik a 6. perc elején már 20 pontos hátrányban voltak. A 7. percben idén elõször köszönthettük pályán csapatunk színeiben Krivacevic Tijanát, aki pillanatok alatt feliratkozott a pontszerzõk közé. A negyed végén már egy-egy látványosabb megoldással is színesítették a lányok a játékot (35-9).
A 11. percre elértük a 30 pontos különbséget is (41-11). A nagy különbség mellett lazábbá vált a védekezésünk, melyet a vendégek – elsõsorban Sándor Ivett révén – kihasználtak, és három perc alatt annyi pontot dobtak, mint az egész elsõ negyed során.
Jeca élt a legjobban a pályán, õ már a 16. percben 16 pontnál járt. A gólpasszokból sem akart kimaradni, a 17. percben Kata értékesítette a Jeca által indított kínai figurát (61-18). A negyed végi eredményt Zsuzsi duplája állította be egy megbeszélt figura végén (75-19).
Triplazáporral indult a második játékrész. Nálunk Kathleen és Kata, a vendégeknél Gardner volt a végrehajtó. A folytatásban is hullottak a pontok, a közönség már a harmadik negyedben a 100 dobott pontunkat várta. Kívánságuk a 28. percben teljesült, amikor Edó keze a tripla vonal mögül villant (100-29).
A záró felvonásban tovább nõtt a távolság a két csapat között. Hasonlóan alakult a játék képe a Cegléd elleni bajnokihoz, a végjátékban ezúttal is közel kerültünk a 100 pontos különbséghez. Szerdán minden bizonnyal jóval nehezebb dolgunk lesz a francia Villeneuve ellen az Euroligában.
Székely Norbert: „Nagyon fontos, hogy az edzések után most már a pályán is számíthattam Tinára. A játék szinvonalán is sokat tudunk emelni az õ jelenlétével.”
MKB-EUROLEASING SOPRON – SAVARIA-HELIOS BC 137-43 (35-9, 40-10, 31-13, 31-11)
Sopron, 500 nézõ
MKB-EUROLEASING SOPRON: Macleod 6/3, Honti 8/3, Holt 12, Milovanovic 27/9, Horti 7 Cs.: Eördögh 15/3, Horváth Zs. 10, Hadarics 15/3, Krivacevic 15, Horváth L. 14, Vágvölgyi 8
SAVARIA-HELIOS BC: Szabadfi 2, Sándor 13/3, Gebri 3/3, Gardner 12/3, Robinson 11/3 Cs.: Szalai 2, Horváth F. -, Gadnai -, Horváth E. –
Statisztikák:
Mezõny dobószázalék: 54/83 65% ill. 16/47 34%
3-pontos dobószázalék: 7/16 44% ill. 4/15 27%
Büntetõ dobószázalék: 22/28 79% ill. 7/12 58%
Lepattanó: 38 (Milovanovic 8) ill. 20 (Robinson 7)
Gólpasz: 31 (Eördögh 8) ill. 4
Szerzett labda: 32 (Horváth L. 5) ill. 10
Eladott labda: 10 ill. 32
Fault: 15 ill. 22
IBM: 219 (Milovanovic 42) ill. 18 (Gardner 12)
- Egy ember meghalt, többen megsérültek 📢❗🚨
- Virágba borultak a japán díszcseresznyefák a Fő téren.🌸 Videó: Riba Szabolcs
- Ettől a történettől elolvad a szíve 🫶🥹
- A kitakarás nélküli fotóhoz link a cikkben 📸
- Csendes főhajtással emlékeztek meg a holokauszt magyarországi áldozatairól Sopronban Az Országgyűlés 2000-ben meghozott…
- ❤️🤍💚😍 #sopron #tisza #Magyarország #szabadság #nekedbe @TISZA Párt @TiszaSzív❤️🤍💚 @magyarpeterofficial
- ##sopron #dance #fy #garden
- Nálunk a pihenés mellett a jókedv is garantált.😂 #dotilahs #lashstylist #nekedbelegyen #fypp #sopron
- @Emlékek Éjszakája Április 18-án Emlékek Éjszakája Fesztivál – Tavaszi kiadásban! 🥰💃 Helyszín: Sopron, Lővér Kemping – partyaréna 🙌 Óriási buli a 90-es és 2000-es évek legendás zenéivel, előadóival!🎉 🎤 L.L.JUNIOR #liveact 🎧 Peat Jr. 🎧 Newl #classic 🎧 Házigazda: Dj Kondor Hidd el, jobban jársz, ha átéled ezt az éjszakát, mint hogy elmesélje valaki 😉 🎟Kedvezményes elővételes jegyek online: https://oneticket.hu/events/emlekek-ejszakaja-sopron-lover-kemping-apr-18 🎟Jegyek a helyszínen is vásárolhatóak. Vásárolj #VIP jegyet🎟az eseményre elővételben és szórakozz a a színpad mellett közvetlenül kialakított VIP szektorban, ahol nemcsak nyugodtabb körülmények között bulizhatsz, de az alá
- Havas út a Károly‑kilátóhoz – Sopron télen egészen más világ #TravelHungary #Sopron #Lővérek #KárolyKilátó #Utazás
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- HOLTFÁK a kertben: Ezzel az egyszerű trükkel életre kel a földed!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
