Kerékpár-regisztráció Sopronban
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály prevenciós szakemberei a Soproni Rendőrkapitányság munkatársaival és a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőrszövetséggel közösen szerveztek vagyonvédelmi tanácsadást. fotó: police.hu A rendőrök a „Házhoz megyünk” országos program keretében vagyonvédelmi tanácsadást és kerékpár-regisztrációt szerveztek 2018. október 6-án az egyik soproni bevásárlóközpontnál. A tájékoztató kampányban az érdeklődők információkat kaphattak a betöréses lopások jellemző elkövetési módszereiről és ezek megelőzésének lehetőségeiről. A rendezvényen részt vett a Soproni Rendőrkapitányság drogprevenciós összekötő tisztje és a megyei rendőr-főkapitányság toborzó tisztje is, akik készséggel válaszoltak az érdeklődő állampolgárok kérdéseire. A kerékpárjuk biztonságáért tenni akaróknak is lehetőségük volt, hogy regisztrálják a biciklijüket a BIKESAFE programba. A résztvevők a regisztráció mellett hasznos tanácsokat is kaptak a kerékpárok helyes lezárásával és a közlekedési szabályaival kapcsolatban. fotó: police.hu A rendőrség munkatársai többek között az alábbiakra hívták fel a lakosság figyelmét: A nyílászárókra szereltessen befeszítés gátlót, amely az ajtó, ablak belökését, befeszítését akadályozza meg. Bejárati ajtajára szereltessen jó minőségű biztonsági zárakat, láncot, amelyeket minden esetben használjon is! Otthonának ajtaját, ablakait gondosan zárja, rövid időre se hagyja nyitva, még akkor sem, ha otthon (kertben, udvaron) tartózkodik! Ne tartson otthonában nagyobb mennyiségű készpénzt, nagyobb értékű, de nem mindennap használatos ékszereket! Vagyontárgyairól készítsen házi leltárt, fényképeket! Regisztrálja kerékpárját a „BikeSafe” programban, ahol a […]
Négy EB kvótát szerzett a Castrum Siklóson
Október 6-án Siklóson rendezte az MKKSZ (Magyar Kyokushin Karate Szervezet) a novemberi budapesti Shinkyokushin U16 és U21-es Európa Bajnokságra a kvalifikációs versenyt. A Castrum 4 versenyzővel indult azon a nemzetközi válogatón, ahol szlovák és horv…
BERNSTEIN 100 – THE JAZZ SIDE STORY
2018-ban világszerte megemlékeznek a világhírű Leonard Bernstein születésének 100. évfordulójáról. Mai napig nagy hatású zeneszerzőként nevéhez olyan musicalek kapcsolódnak, mint a West Side Story, a Peter Pan, vagy a Candide.
Túlfizetése van a NAV-nál? Így kérheti vissza
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az október végéig kiküldött kivonatokkal mintegy félmillió adózót értesít arról, hogy adó-, illetve vámtartozása vagy túlfizetése van. A Győr-Moson-Sopron megyei tapasztalatok szerint egyre többen nem a megfelelő nyomtatván…
Az út elején járunk (U18A)
Nemzeti Fiú Kiemelt Junior Bajnokság – Alapszakasz – Nyugati csoport Kosárlabda Akadémia Pécs/A – Soproni SI KA/A 81:61 (16:19, 20:18, 21:12, 24:12) 2018.10.06. (szombat), 11.00 – Pécs, Tási Sportcsarnok Részletek >>> SSI KA/A: Csátaljay B….
Még idén sima lesz a burkolat Sopronban a Markó...
A Makó utca 13. és 15. számú háztömb előtti járdán a burkolat egészét átszelő hézagok okoznak bosszúságot, mégpedig a lakók beköltözése, 1984 óta. A városháza megrendelte a javítást.
Még idén sima lesz a burkolat Sopronban a Makó ...
A Makó utca 13. és 15. számú háztömb előtti járdán a burkolat egészét átszelő hézagok okoznak bosszúságot, mégpedig a lakók beköltözése, 1984 óta. A városháza megrendelte a javítást.
Éjjeli menedékhely – folyamatosan tájékoztatják...
Sopronban napjainkban nyolcvan regisztrált hajléktalanról tudnak. A Kossuth utcai éjjeli menedékhely megnövelt ágyszámmal készül fel a télre.
5km családi túra a Szieszta Hotelból
Köszönjük, hogy ennyien eljöttetek a mai 5 kilométeres családi túrára. Bár a meteorológusok szerették volna az esőt, de most se sikerült eltalálniuk az időjárást így végig gyönyörű napsütéses időben sétáltuk végig a távot. A Tesco Ön választ, mi segítü…
Bravúros győzelemmel nyitottak kadettjeink a PV...
2018.10.07., Kadett bajnokság, Pécs PVSK Nemzeti Akadémia – Soproni Darazsak Akadémia 56-58 (13-8, 12-21, 14-14, 17-15) SDA: Pfeiffer 23, Tarr S. 11/3, Berki G. 10, Gyöngyösi J. 4, Kovács L. 4, Deák K. 4, Gottschling P. 2, Balogh T. -, Szlávik A. -, Máté R. -, Németh B. -, Orbán N. – Czirják Szilvia (edző): […]
Túl az első fordulón (U12B)
Gyermek Kupa – Alapszakasz – 4. régió – 1. forduló Részletek >>> Soproni Sportiskolás Sasok – Soproni Darazsak Akadémia/A 29:112 (7:33, 7+5:37+4, 4:22, 6:17) 2018.10.07. (vasárnap), 10.30 – Sopron, BECSA – Gym & Fitness Soproni Sport és…
Gyerek (U12) 1. forduló, B, C, és F csoport
“B” csoport – Sopron BECSA 09.00 Soproni Darazsak Akadémia/A- Soproni Tigrisek B 10.30 Soproni Sportiskolás Sasok – Soproni Darazsak Akadémia/A 12.00 Soproni Tigrisek B – Soproni Sportiskolás Sasok C csoport – Tata, Szomód Írisz Általános Iskola (TSE) 10.00 Soproni Darazsak Akadémia/B – Tatai Törpék 11.30 Győri KC Oroszlánok – Soproni Darazsak Akadémia/B 13.00 Tatai Törpék […]