Sopron.info.hu

A sopronkőhidai határátlépő reggel 05.00 és este 19.00 óra között lesz járható!

  2020 ápr 21 / #Cikkmix

Korábban ITT ÍRTUNK arról, hogy 2020.04.22-én újra megnyílik a Sopronkőhida ( Páneurópai Piknik emlékpark ) – St. Margarethen ( Szentmargitbánya ) közötti kishatárátlépő az ingázók számára, amit közösségi oldalán jelentett be  Szijjártó Péter külügyminiszter. Nos úgy tűnik az ügyben letisztázódtak a részletek, így az említett határszakaszon az említett dátumtól reggel 05.00 órától este 19.00 óráig lesz használható a szakasz mindazok számára, akik rendelkeznek a megfelelő határátlépési dokumentumokkal. A holtidőben lezárásra kerül a határátlépési pont, így érdemes odafigyelni az órákra. Forrás: Szijjártó Péter Facebook oldala Osztrák kollégájával, Alexander Schallenberg külügyminiszterrel tárgyalt Szijjártó Péter április 21-én, videokonferencia keretében – mondta el a Facebook oldalán közzétett élő bejelentkezésben a Külgazdasági és Külügyminisztérium minisztere. Több tárgyban is egyeztettek, mint ismeretes március 31-én kötöttek megállapodást arról, hogy magyar és osztrák állampolgárok kilométer korlátozás nélkül léphetnek át az országhatáron, amennyiben a szomszédos országban dolgoznak, vagy ott rendelkeznek megművelendő földterülettel. Jelenleg nyolc határátkelőhely tekintetében szabad az átjárás az ingázók részére Magyarország-Ausztria viszonylatban. Egy korábbi megállapodás értelmében azonban holnap hajnalban megnyílik egy kilencedik határátlépő is, mely magyar oldalról Sopronkőhida (Sopronpuszta), osztrák oldalról pedig Szentmargitbánya. (Megjegyzés: Az átkelő közvetlenül Sopronkőhida városrészen keresztül érhető el a közúton, azonban az átkelőhely valamint annak közvetlen környezete, pl. Páneurópai Piknik emlékpark Fertőrákos község közigazgatási területén […]


A soproni tűzoltóság várja azokat, akik hősök szeretnének lenni!

  2020 ápr 21 / #hírek

E-mailben és telefonon is várja azoknak a jelentkezését a katasztrófavédelem, akik szeretnének tagjai lenni a soproni hivatásos tűzoltó állománynak. Így biztos, fejlődési lehetőségekben bővelkedő munkalehetőséghez juthatnak és a városunkban, valamint a…


Továbbra sem üzemel a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút

  2020 ápr 21 / #hírek

A GYSEV Zrt. március 17-én adta ki közleményében, hogy a múzeumvasút április 10-re tervezett üzemkezdését határozatlan időre elhalasztja. A vasúttársaság bízik abban, hogy András, a gőzös és „Kiscenk”, a dízelmozdony május elején elindulhatnak, hogy mo…


Reggel 5 órától 19 óráig lesz nyitva a kishatár Sopronpusztánál

  2020 ápr 21 / #hírek

Magyarország és Ausztria még szorosabbra fűzi együttműködését a következő időszakban az új koronavírus-járvány okozta negatív hatások csillapítása és a gazdaság mielőbbi újraindítása érdekében – közölte Szijjártó Péter, miután Alexander Schallenberg o…


Tovább fejlődhetnek a kistelepülések, újabb Magyar Falu Program pályázatok nyílnak

  2020 ápr 21 / #Cikkmix

Két új pályázat jelent meg a Magyar falu program keretében, óvodák játszóudvarai és nyilvános játszóterek újulhatnak meg a magyar kistelepüléseken, valamint a közterületek karbantartásához szükséges eszközöket is vásárolhatnak a magyar falvak – mondta el az MTI-nek hétfőn Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.h archívum Az önkormányzat tulajdonában lévő játszóterek felújítását, építését, valamint az óvodai játszóudvar és kültéri játékok, eszközök vásárlását célozza az “Óvodai játszóudvar és közterületi játszótér fejlesztése” alprogram. Az egy-egy fejlesztésre maximálisan igényelhető támogatási összeg 5 millió forint, a pályázati keret 2 milliárd forint. A “Közterület karbantartását célzó eszközbeszerzés” elnevezésű alprogram a belterületi közterületek megfelelő karbantartásához, közparkok, járdák, járda melletti zöldterületek, emlékhelyek fenntartásához, gondozásához járul hozzá új eszközök, munkagépek beszerzésén keresztül. A helyhatóságok által maximálisan igényelhető támogatási összeg 15 millió forint, az alprogramra pedig 3 milliárd forint áll rendelkezésre. A most induló két alprogramra együttesen 5 milliárd forint forrást biztosít a kormány. A pályázati kiírások április 20-án jelentek meg a kormany.hu-n, a benyújtásra május 20. és június 19. között lesz lehetőség. A kormánybiztos emlékeztetett, hogy a kormány célja a falvak népességmegtartó erejének javítása, hogy ismét vonzóvá váljanak a fiatalok, a családok és a letelepedni vágyók körében. A kistelepülési életkörülményeket fejlesztő Magyar falu programban […]