Ha idén megrendezésre kerülhet a VOLT fesztivál, akkor több támogatást kap az MTÜ-től
Ha a járványügyi helyzet megengedi a fesztiválok rendezését, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a korábbi támogatások sokszorosát tervezi kiosztani – jelentette be a szervezet vezérigazgatója pénteken az MTÜ honlapján közzétett interjújában. Ez a döntés érintheti a soproni TELEKOM VOLT FESZTIVÁLT is, hiszen hazánk egyik legnépszerűbb zenei eseménye is beletartozik ebbe a körbe. Igaz, hivatalos bejelentés még nincs, hogy ebben az esztendőben megrendezésre kerül-e a Lővérek lábánál az esemény, azonban ez a hír mindenestre pozitív lehet a szervezőknek számára. Guller Zoltán szerint az intézkedés nemcsak a turizmus élénkítése szempontjából fontos, hanem a hetek óta fellépések nélkül maradt művészek számára is hatalmas segítséget jelent. Mivel nem tudjuk, hogy idén jönnek-e neves külföldi sztárok Magyarországra, folyamatosan zajlik az egyeztetés a fesztiválok szervezőivel – mondta. Hozzátette: az MTÜ arra szeretné ösztönözni őket, hogy ha azt a járványügyi helyzet lehetővé teszi, más formában ugyan, és döntően hazai zenészekkel, művészekkel, de rendezzék meg az eseményeket. Ehhez a korábbi fesztiváltámogatások sokszorosát tervezi kiosztani az MTÜ. Guller Zoltán arról is beszélt, hogy a Széchenyi Pihenő Kártyát (SZÉP-kártya) érintő kedvezményektől a belföldi turizmus erősödését remélik. A 2008-2009-es válságból is a SZÉP-kártya 2011-es megjelenésével lábalt ki a turizmus, amelynek adó- és járulékszintje a kezdeti mértékre kerül vissza. Ettől, valamint a keretösszegek növekedésétől az […]
Fertőtlenítő – ezeket semmiképpen se vegyítse!
A fertőtlenítőszerek már egyre kevesebbszer számítanak hiánycikknek. Ennek ellenére az interneten továbbra is terjednek praktikák, tanácsok, hogy milyen anyagokkal lehet felvenni a harcot a koronavírussal szemben – ezek azonban bizonyos esetekben, péld…
A legfontosabb állatok a méhek – mi a helyzet velük térségünkben?
Óvnunk kell a méheket, ez nem lehet kérdés! – Erre hívta fel a figyelmet a Földfigyelő Intézet, a The Earthwatch Institute is. A szervezet munkatársai az egész világ legfontosabb élőlényének nevezték a méheket. Ennek tükrében megkérdeztünk egy soproni …
Húsvét – Erdő Péter: a világjárvány arra tanít, hogy felelősek vagyunk egymásért
A világjárvány a nemzedékek közötti szolidaritásra és arra tanít, hogy felelősek vagyunk egymásért – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek húsvét alkalmából.
VOLT Fesztivál – A korábbi támogatások többszörösét adja a fesztiváloknak az MTÜ
Ha a járványügyi helyzet megengedi a fesztiválok rendezését, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a korábbi támogatások sokszorosát tervezi kiosztani – jelentette be a szervezet vezérigazgatója pénteken az MTÜ honlapján közzétett interjújában. Ez nagyb…