Körözött fiatalkorút és ittas vezetőt is előállítottak a helyi rendőrök
Két soproni előállításról is beszámolt a rendőrség, amelyek Sopron területén történtek.
Kezdődik az iskola
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata ebben az esztendőben is jelentős mértékben támogatja az iskolakezdésben érintett családokat, hiszen ingyenesen biztosít a legkisebbek számára tanszercsomagokat illetve a 12 osztályig helyi autóbuszbérletet. …
48 órára gáz nélkül maradt Sopron és környéke – írja meg nekünk tapasztalatait!
Az értesítés csütörtökön jutott el először széles körben a fogyasztókhoz, sokakat állítva nehéz helyzet elé.
Ősszel nyit az Auchan Superstore a Sopron Plázában
Négy új áruházat is nyit az Auchan Magyarország az idén, amely kereskedelmi vállalat ezáltal a nettó forgalmának 10 százalék fölötti növekedésére számít. A Magyarországon 19 hipermarketet üzemeltető Auchan sikeresen nyitott a kisebb üzletformák felé, hiszen például tavaly adták át első szupermarketjüket Szekszárdon, az idén áprilisban pedig első superstore formátumú üzletüket Budapest X. kerületében, idén ősszel pedig ennek az üzlettípusnak a testvére nyílik majd meg a Leghűségesebb városban, a Sopron Pláza épületében. Országos szinten szintén jó hír, hogy a szupermarket vonal is gyarapodik, hiszen szintén ősszel Zalaegerszegen és Győrben nyitnak ilyen típusú üzletet. Elsőként a budapesti X. kerületben nyitott ilyen üzlet FORRÁS: AUCHAN RETAIL A soproni üzlet a magyarországi Auchan áruházlánc új üzletkoncepciója szerint superstore formátumban nyitja meg kapuit az áprilisban Budapesten megnyílt első ilyen Auchan egység után másodikként az országban. Az áruházlánc jól megközelíthető helyen- Sopron Pláza – a szupermarketek kínálatánál jelentősen szélesebb áruválasztékot, kedvező árakat és innovatív vásárlási megoldásokat kínál majd. A friss élelmiszer mellett szezonális és nem élelmiszer típusú termékek is helyet kapnak a polcokon, így a havi- és a napi bevásárlást egyaránt könnyen, egy helyen intézhetik majd a családok. Nagyszabású munkaerő toborzóval is jelentkeztek Sopronban, amelynek célja elsősorban az volt hogy bemutatkozzon a vállalat a városban, és a leendő kollégái számára az álláskeresést már […]