Sopron.info.hu

Egy kutya tartja rettegésben a lakókat! De vajon a kutya a hibás?

  2018 febr 20 / #Cikkmix

Nem új a probléma, de talán most teljesedett ki igazán, hiszen több (zárt)csoportban is feltűnt hogy a képen látható kutya – amely időnként szabadon, a gazdája nélkül kószál a belvárosban – megtámadott egy kisebb kutyát illetve annak gazdáját is Sopron belvárosában. A támadás olyan mértékű volt, hogy a kiskutyát állatorvoshoz kellett vinni, de annak gazdája se úszta meg harapás nélkül. Az egyik állatszerető csoportban arra is fényt derült, hogy már többször volt probléma ezzel a kutyussal és volt olyan aki úgy menekült meg a támadástól, hogy egy másik járókelő kelt a védelmére és szállt szembe a támadó ebbel. fotó: facebook   A keddi támadás után azonban az agresszív kutya – aki ellen elmondások szerint az elmúlt időszakban már több bejelentés is érkezett az önkormányzathoz és az eljárás is folyamatban van – most a gyepmesteri telepre került, amely által átmenetileg megoldódott a probléma. Fontos azonban hangsúlyozni szerintünk, hogy bár ezeket a támadásokat valóban a kutya követi el, de nem mehetünk szó nélkül a gazdájának a felelőssége mellett, aki ez esetben valljuk be a leginkább a hibás a kialakult helyzet miatt. Fontos hangsúlyozni, hogy csak olyan esetben tartsunk bármilyen állatot, ha valóban betudjuk tartani a felelős állattartás írott és íratlan szabályait, hiszen […]


Fejlesztés alatt az Ágfalvi úti sporttelep

  2018 febr 20 / #sport

Javában zajlik az SC Sopron üzemeltetésében lévő Ágfalvi út Sporttelep új kerítésének építése! Az SC Sopron jövőbeni tervei között szereplő, az Ágfalvi úti Sporttelepet érintő nagyobb volumenű beruházás vette kezdetét 2018 februárjában. A Sporttelepen jelenleg egy nagyméretű füves és egy műfüves pálya, valamint egy öltöző épület áll a játékosok rendelkezésére. A fejlesztés első lépéseként a […]


Havazás – szerdán is csapadékos lesz az idő

  2018 febr 20 / #Hírek, események

Várhatóan szerda éjfélig marad a csapadékos idő, a legtöbb helyen esni fog a hó – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. Adataik szerint a hegyekben többfelé van több tízcentiméternyi hó, Kékestetőn több mint 60 centiméteres a hó vastagsága, de síkvidékeken is többfelé alakult ki 10 centiméter körüli hóréteg.


Magyar döntő az U14-es tornán

  2018 febr 20 / #hírek

Az U14-es nemzetközi tornánk utolsó előtti játéknapját Akadémiánk és a spanyol Sant Adria mérkőzése vezette fel. Lányaink nehezen ébredtek fel, de a második negyedben megfordították a mérkőzés menetét és megérdemelt győzelmet arattak. A Zágráb és a Pécs találkozója óriási csatát hozott! Végül utóbbiak örülhettek a lefújáskor, miután egy ponttal több szerepelt a nevük mellett, mint […]


Egy nagyon messzi győzelem (MEFOB)

  2018 febr 20 / #2017/2018

Fiú Egyetemi bajnokság – Nyugat – 9. forduló PTE-EMES Petőfi SE – SMAFC 70:83 (21:23, 13:26, 19:20, 17:14) 2018.02.19.,  hétfő, 20.15 – Kozármisleny, Kozármislenyi Sportcsarnok Részletek >>> SMAFC: Berneczei 30/3, Rátvay B. 29, Tukovics 6, Horváth 16, Szegedi 2, Széplaki, Kőfaragó, Hídvégi, Horváth G. Rátvay Tamás:  „Nagyon messze és nagyon későn játszottunk Kozármislenyben. A csapat komolyan véve […]