A felnõtt csapatunk mellett utánpótlásunk is szebbnél szebb eredményekkel öregbíti városunk hírnevét. Az elmúlt hétvégén az utánpótlásunkra épülõ Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Kollégium és Szakképzõ Iskola ért el kimagasló eredményt!
A budapesti ISF Iskolai Kosárlabda Világbajnokság Kvalifikációs Tornán az elsõ helyen végeztek Horváth József tanítványai, így õk képviselik hazánkat 2009. május 3-11. között a törökországi Világ-bajnokságon! Gratulálunk!
A siker hátterérõl Horváth József vezetõedzõt kérdeztük.
„A kvalifikációs tornán meghívásos alapon lehetett részt venni, mely során a tavalyi diákolimpiai szereplést vették figyelembe. Ott mi az 5-6. korcsoportban a második helyen végeztünk a Cegléd mögött, így ezzel mi is kivívtuk a részvétel jogát. Igaz nem ugyanazzal a csapattal szerepelhettünk, hiszen onnan már kiöregedett például két meghatározó ember, Horváth Lilla és Sipos Mirjam, akik már a felnõtt csapatunk keretét erõsítik.
A torna egy napon került lebonyolításra. Mellettünk a Debrecen és a Cegléd csapatai kaptak meghívást. A debrecenieket a vártnak megfelelõen könnyedén gyõztük le. A délutáni program része volt a négy NB1 A csoportos játékost is felvonultató Cegléd elleni összecsapás, mely mindig igazi rangadónak számít. Két éve mi nyertünk a Diákolimpia döntõjén, tavaly pedig õk.
Ezúttal csak a mérkõzés elsõ fele volt szoros, a vége magabiztos gyõzelem lett. Az egész csapatot dicséret illeti, de kiemelném az U16-os válogatott Németh Almát, illetve a tehetségét már a felnõttek között is megmutató Vágvölgyi Petrát. Ezzel biztosítottuk helyünket a jövõ májusi isztambuli Világ-bajnokságon!
A tavalyi játékokat Franciaországban rendezték 24-24 leány és fiú csapat részvételével, vélhetõen idén is sok nemzet képviselteti magát. Utoljára hazánkat soproni részrõl a Honti Kata nevével fémjelzett VasVilla iskolája képviselte 2003-ban, akik Brazíliában öregbítették Magyarország és Sopron hírnevét. Örülök, hogy ezúttal nekünk adatik meg ez a megtiszteltetés!”
Eredmények
Berzsenyi (Sopron) – Kossuth (Debrecen) 74-39 (23-10, 18-14, 26-9, 7-6)
Legjobb dobók: Vágvölgyi P. 19, Németh A. 12, Sipos B. 12, Bognár H. 10
Berzsenyi (Sopron) – Kossuth (Cegléd) 74-36 (16-9, 14-9, 20-14, 24-4)
Legjobb dobók: Németh A. 28, Sipos B. 16, Vágvölgyi P. 12
A csapat tagjai: Németh Alma, Bognár Hanna, Sipos Boglárka, Vágvölgyi Petra, Katona Ramóna, Bazsó Barbara, Kozma Boglárka, Horváth Angéla, Hadarics Katalin, Fodor Anna Edzõ: Horváth József
wb-sopron.com
- A családtámogatások megőrzése a legfőbb tétje a vasárnapi választásoknak-mondták nekünk a soproniak!
- Híradó – 2026.04.10. – Péntek – Sopron TV
- Darazsak Sportakadémia: Az alapítástól a Campus átadásig
- Vannak alapértékek, amelyekhez ragaszkodjunk!-a választásokról kérdeztük az embereket Sopron utcáin.
- Ne menjünk bele a bizonytalanságba!-mondta dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere a Mozaikban❗️
- 🗳️Kapu Tibor magyar címeres tollal húzta be az x-et📸👇 óó
- ❗️REKORD – A VÁLASZTÁSRA JOGOSULTAK TÖBB MINT 5️⃣7️⃣%-a SZAVAZOTT MÁR SOPRONBAN
- ❗️RENDKÍVÜLI- Darázscsípés miatt nem tudta aláírni a névjegyzéket egy választópolgár Fertőrákoson Fertőrákos 1. számú sz…
- ❗️VÁLASZTÁS 2026 – Sopronban az országos átlagnál magasabb a részvételi arány📝
- Barcza Attila feleségével együtt adta le szavazatát Sopronban🗳️📸 Fotó, videó👉 https://tinyurl.com/45b4phya
- “Emlékszem sopronban…”❤️🤍💚#tisza #tiszapart #viral #magyarorszag #aradjon
- Nézz a fiadra, nézz a lányodra, gondolj a hazádra és szavazz a TISZA-ra! #tiszapart #aradatisza #rendszervaltas #sopron
- #orszagjaras#sopron#magyarpeter#rendszervaltas#2026valasztasmagyarorszag
- Hallerné, a szatírvédő❗️Kiderült, hogy mit gondolnak a soproni tiszás jelöltről az utcán… #sopron #magyarország #nekedbe #fyp #politika
- ib: @WaterPoloGirls #foryoupage #67 #waterpolo #sopron #funnymemes
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- SÁFRÁNYFŰ szaporítása: Így lesz dús és TŰZPIROS a kerted!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
